A lengyeleknek hozzá kellene szokniuk az amerikai katonai jelenlétéhez

Az Egyesül Államok megígérte, hogy katonai jelenléte Lengyelországban és Kelet-Európában addig tart, amíg szükség van rá, Lengyelország pedig az amerikai fegyveres erők állandó jelenlétét szeretné elérni - mondta el Tomasz Siemoniak nemzetvédelmi miniszter kedden a TVN24 lengyel hírtelevízióban.

Siemoniak annak kapcsán beszélt az amerikai jelenlétről, hogy hétfőtől kezdve Lengyelország területén halad át az amerikai hadsereg Dragoon Ride fedőnevű harcjárműkonvoja, amely a Lengyelországban és a balti államokban megtartott rotációs hadgyakorlatok után Németországba tart. A Dragoon Ride az Atlantic Resolve fedőnevű, a Krím félsziget tavaly márciusi orosz elcsatolása után elindított rotációs hadgyakorlat-sorozat része. Siemoniak a TVN24-nek elmondta, Lengyelország az amerikai fegyveres erők állandó jelenlétéért "folyamodik, erről tárgyal". Jelenleg az állandó jelenlét "elemeit" készítik elő, addigis "nagy hangsúlyt fektetnek a rotációs jelenlétre". Ennek keretében idén összesen mintegy 10 ezer NATO-szövetséges katona gyakorlatozik Lengyelországban.

A Dragoon Ride-ra utalva – amelynek során a katonák több településen megállnak és találkoznak a helyi lakosokkal – a miniszter azt üzente a lengyeleknek, "szokjanak hozzá a Lengyelországban közlekedő amerikai szövetségesek látványához".

Siemoniak a beszélgetésben arra is kitért, hogy hétfőn azonnali jelleggel 554 lengyel tartalékost hívtak be gyakorlatra. Elmondta, a hétévi szünet után megtartott készültségi teszt során "a rendszer működőképesnek bizonyult".

A miniszter emlékeztetett rá, hogy tárcája tavaly ősztől intenzívebbé tette a tartalékosok kiképzési programját, már tavaly is több mint hétezer tartalékost hívtak be, és idén várhatóan 21 ezerre növelik az ilyen behívások számát. Felhívta a figyelmet arra, hogy március elejétől önként is lehet kiképzésre jelentkezi.

A TVN24 hírtévé hétfőn ismertette annak a felmérésnek az eredményét, amely azt vizsgálta, a lengyelek mekkora része lenne hajlandó részt venni egy fegyveres ellenállásban, ha az országot támadás érné. A válaszadók 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kész valamilyen formájú ellenállásra, ennek fegyveres formáját 27 százalék vállalná. Ez mintegy 8 millió embert jelent, vagyis a felnőtt férfipopuláció mintegy 70 százalékát. A támadás esetében a válaszadók 19 százaléka elhagyná Lengyelországot, és csak 5 százalék kapitulálna. A TVN24 híranyaga szerint az ellenállásra való készség Lengyelországban magasabb, mint a többi vizsgált NATO-tagországban.

Kimaradt?