Óriási tengeri falat húznak fel Japánban a cunami ellen

Mintegy 400 kilométer hosszú, helyenként ötszintes tengeri fal felhúzására összpontosítanak Japán északkeleti részén a jövőbeni szökőárak kivédésre négy évvel a térséget sújtó pusztító cunami után.

Az Abe Sindzo vezette liberális demokrata párti kormány mintegy 820 milliárd jenre rúgó tervének támogatói szerint a tengeri falak szükséges rosszak, és építésüktől munkahelyteremtést várnak a természeti csapás sújtotta térségekben.

Az elképzelés ellenzői azzal érvelnek, hogy a hatalmas betonfalak károkat fognak okozni a térség tengeri élővilágában, gátolják a kilátást, akadályozzák a szigetország számára létfontosságú halászatot, és nem védik meg a helyi lakosságot, akiknek a tengerpartokról magasabban húzódó helyekre kellene áttelepülniük. 

Az ilyen projektek paradoxona, hogy miközben csökkentheti bizonyos mértékben a károkat, a nyugalom illúzióját táplálhatja, ami nagy kockázatot jelent a szökőárak és más természeti katasztrófák által veszélyeztetett partszakaszok lakói számára. A 2011-es cunamiban mintegy 18 500 ember vesztette életét vagy tűnt el, mivel nem reagált időben a menedékkeresési felhívásokra.

A térség legnagyobb városától, Szendaitól délre fekvő Ivanuma település mintegy felét elöntötte a négy évvel ezelőtti szökőár. A városnál egy évvel korábban már felhúztak egy 7,2 méter magas tengeri falat és magas növésű tölgyfákat is telepítettek a partszakaszon, hogy megpróbáljanak gátat vetni a térség strandjait pusztító eróziónak. A fal és a tölgyfák ugyan lelassították a vízfal előrenyomulását, de a víztömeg így is mintegy öt kilométernyire benyomult a szárazföldre. 

A város azóta helyreállította a megsérült tengeri falat, de magasítani nem fogja. Helyette Igucsi Cuneaki polgármester Hoszokava Morihiro korábbi miniszterelnök tervét karolta fel vegyes erdők telepítésére, amelyek még az után is élni fognak, hogy az ember alkotta szerkezetek leomlanak. 

"Nem magasabb tengeri falra van szükségünk, hanem arra, hogy mindenkit időben kitelepítsünk. A legbiztonságosabb, ha az emberek magasabbra települnek, és hogy otthonaik és munkahelyeik különböző helyeken legyenek. Ha ezt megvalósítjuk, nincs szükségünk a nagyfalra" - hangoztatta Igucsi.

"Bár jó néhányan ellenzik a tengeri fal felhúzását, nehéz megnyerni az embereket ahhoz, hogy erdőkből alkossunk nagy falat... Jelenleg sokan támogatják a falépítés tervét, mivel munkahelyeket teremt - közölte Takahasi Tomoki, akinek feladata, hogy megnyerje a helyi közösségeket az erdősítés programjához.

Az erdősítés ugyan nem minden térségben hárítaná el az elárasztás veszélyét, de lelassítaná a tengervíz betörését, és gyengítené a szökőárhullámok erejét. A víz visszahúzódása nyomán a növényzet megakadályozná, hogy épületek és más törmelékek a tengerbe jussanak. Azt is elősegítené, hogy az esővíz visszajusson a tengerbe, ami a tengeri élővilág számára létfontosságú.

A terv ellenzői nem várt támogatásra leltek a japán kormányfő feleségétől, Abe Akietól, aki szeptemberben az ENSZ-közgyűlésben számos ellenérvvel állt elő a tengeri fal helyettesítésére. "Ne folytassák az építést, még akkor sem, ha már döntés született erről. A falak meghiúsíthatják azt, hogy a helyi lakosság szemmel tartsa a cunamiveszélyt, és a falak fenntartása drága lesz az egyre fogyatkozó tengerparti közösségeknek.

Kimaradt?