Koszovói külügyminiszter: nem lesz több menekülthullám

A Koszovóból az Európai Unióba (EU) irányuló legutóbbi menekülthullámot egyszeri eseménynek nevezte a koszovói külügyminiszter egy hétfői interjúban.

Hashim Thaci reményét fejezte ki, hogy hamarosan, talán még idén eltörlik a Koszovóval szemben fennálló uniós vízumkényszert. Az osztrák hírügynökségnek nyilatkozva a miniszter hangsúlyozta: ez nemcsak azért lenne fontos, hogy a koszovóiak szabadon látogathassák az unióban élő rokonaikat, hanem azért is, mert így megtapasztalhatnák, hogy Európa nem maga a paradicsom. Emlékeztetett: jelenleg Koszovó az egyetlen olyan nyugat-balkáni ország, amelynek polgárai nem utazhatnak szabadon az unióba. A koszovói politikus úgy érvelt, hogy az unió jól képzett munkaerőhöz is juthatna, hiszen sok a fiatal és képesített munkavállaló Koszovóban. 

A célzott információs kampánynak köszönhetően a koszovói menekültek száma jelentősen visszaesett - mondta a külügyminiszter. Az országot elhagyni készülőket korábban arról tájékoztatták, hogy az unióban igencsak szerény lehetőségeik vannak a menekülteknek. Médiaértesülések szerint decemberben és januárban csaknem ötvenezer és hatvanezer között volt azoknak a száma, akik Koszovót elhagyták. 

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter februárban Koszovóba járt. Látogatásához időzítve az osztrák kormány egész oldalas felhívást jelentetett meg a legnagyobb koszovói lapokban, miszerint az emberek csak az idejüket és a pénzüket vesztegetik, ha az Európai Unióban próbálnak meg menedéket kérni. 

Az év elején Ausztriában fokozatosan növekedett a menekültek száma, főleg a Koszovóból érkezőké. 2014-ben összesen 1900 koszovói igényelt menedékjogot Ausztriában, januárban 1029 kérelmet adtak be koszovóiak. A legutóbbi adatok szerint Koszovó a kérelmet benyújtók számát tekintve a származási országok között az elsőről a negyedik helyre esett vissza Ausztriában. 

Thaci kijelentette, hogy Koszovó nem fellegvára az iszlám szélsőségességnek, hanem küzd ellene. Emlékeztetett arra: nemrég fogadtak el egy törvényt, amely szerint büntetésre számíthat az, aki külföldi harcokban vesz részt. Hangsúlyozta: Koszovóban igen csekély mértékben van jelent az iszlám, az ország lakosainak 99,9 százaléka európainak vallja magát.

Kimaradt?