A terrorveszély elleni fellépésről tanácskoznak az EU-csúcson

Az Európa szomszédságában kiéleződött konfliktushelyzetekről és a megnövekedett terrorfenyegetettségről kezdtek tanácskozást pénteken, brüsszeli csúcstalálkozójuk második, záró napján az EU-országok állam-, illetve kormányfői.

A Földközi-tenger déli partján fekvő országokban az utóbbi időben számottevően romlott a biztonsági helyzet. Líbiában nyílt hatalmi harc dúl - időnként fegyverek tényleges bevetésével - a mérsékelt erők és az iszlámista radikálisok között, ám a minapi véres tuniszi merénylet arra utal, hogy a térségben általános jellemzővé vált az instabilitás.

Federica Mogherini szóvivője időközben közölte, hogy az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője Iránról, az iszlám köztársaság atomprogramjáról, illetve az arról folytatott tárgyalások állásáról kíván egyeztetni a brüsszeli csúcs alkalmából Angela Merkel német kancellárral, Francois Hollande fancia államfővel és David Cameron brit miniszterelnökkel tartandó különtalálkozóján.

A mostani brüsszeli EU-csúcs tehát úgy is jellemezhető, mint a "különtalálkozók találkozója", hiszen az első munkanap után péntek hajnalba nyúlt különmegbeszélést tartottak Görögország pénzügyi helyzetéről Merkel, Hollande, továbbá uniós intézmények vezetői, valamint Alekszisz Ciprasz görög kormányfő részvételével.

Kimaradt?