„Én vagyok az egyetlen, aki megint igazán naggyá tudja tenni Amerikát!”

Donald Trump korábban is eljátszott már az elnökjelöltség gondolatával, de most először adta jelét annak, hogy ezt komolyan is gondolja. Korábban ő vádolta Obamát azzal, hogy nem is az Egyesült Államokban született.

Donald Trump ingatlanmágnás és televíziós személyiség szerdán bejelentette, hogy feltáró bizottságot állított fel a 2016-os elnökválasztáson való elindulásának mérlegelésére, valamint kampánystábtagokat vett fel Iowa, New Hampshire és Dél-Karolina államokban, ahol a pártokon belüli előválasztási küzdelem első fordulóit tartják majd.

Ezzel Trump megtette az első lépéseket afelé, hogy versenybe szálljon a Republikánus Párt hivatalos elnökjelöltségéért.

"Elvesztettük az egész világ megbecsülését. Én vagyok az egyetlen, aki megint igazán naggyá tudja tenni Amerikát!" - szögezte le közleményében Trump.

Trump korábban is eljátszott már az elnökjelöltség gondolatával, de most először adta jelét annak, hogy ezt komolyan is gondolja. A milliárdos többször keményen bírálta Barack Obama jelenlegi elnök politikáját, és nyíltan kétségbe vonta, hogy az elnök valóban az Egyesült Államokban született-e. Obama hawaii anyakönyvi kivonatának bemutatásával vetett véget a próbálkozásnak. 

A szókimondásáról és extravagáns életstílusáról ismert Donald Trump 4,1 milliárd dolláros vagyonával a Forbes magazin szerint a világ 405. leggazdagabb embere. Főleg ingatlan- és szállodai befektetései mellett az NBC televízióban futó The Apprentice (A tanonc) című valóságshow műsorvezető-producere, valamint a Miss Universe és a Miss USA szépségversenyek tulajdonosa.

További jelöltek. A republikánus oldalon mások mellett Jeb Bush volt floridai kormányzót, Marco Rubio floridai szenátort, Lindsay Graham dél-karolinai szenátort, Scott Walker wisconsini kormányzót, Chris Christie New Jersey-i kormányzót, Mike Huckabee volt arkansasi kormányzót, George Pataki magyar származású volt New York-i kormányzót, Ben Carson volt idegsebészt és Rand Paul kentuckyi szenátort szokták emlegetni a potenciális elnökjelölt-aspiránsok között. Szerdán felröppent sajtóértesülések szerint Paul április 7-én szándékozik bejelenteni, hogy versenybe száll a Fehér Házért.

Kimaradt?