BRÉKING: öt izraeli határőrnőt gázolt el egy palesztin merénylő

Megsérült öt izraeli határőrnő, amikor péntek reggel közéjük hajtott egy autó Jeruzsálemben – közölte az izraeli katonai rádió.

Két határőr közepesen, három könnyebben sebesült meg a merényletben, amely katonai bázisuk kapujánál, egy villamosmegállónál történt. A helyszínen a merénylőre rálőttek, aki megsebesült. A támadót kórházba vitték. Ezen a környéken az elmúlt évben ötször hajtottak végre merényletet palesztinok.

Az akciót egy Kelet-Jeruzsálemben, Rász-el-Amúdban élő palesztin férfi követte el, aki a Maariv című újság honlapjának értesülése szerint a szándékos gázolás után kiszállt járművéből, és késsel a körülötte állókra támadt. Ekkor rendőrök és a villamos biztonsági őre üldözőbe vették, és súlyos sebesülést okozó lövéseket adtak le rá.

Nir Barkat, Jeruzsálem polgármestere kijelentette, „nem hagyjuk, hogy a terror megzavarja életünk mindennapjait, kompromisszumok nélkül vívjuk ellene a harcot, és folytatjuk a városban jelenleg folyó purimi ünnepséget” - utalva az ezekben a napokban zajló zsidó örömünnepre. 

Avigdor Liberman külügyminiszter azt mondta, „a jeruzsálemi gázolásos merénylet sajnos ismét bebizonyította, hogy csak akkor lehet majd jelentősen csökkenteni a merényletek számát, ha a terroristák tudják, hogy halálbüntetés jár minden terrorakcióért”. Szavaival pártja, a Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) választási programjára utalt a március 17-i parlamenti választások előtt, követeléseik között szerepel ugyanis a halálbüntetés bevezetése Izraelben a terroristák ellen.

Kimaradt?