Így alakult a román bevándorlók száma a briteknél (INFOGRAFIKA)

Jelentést adott ki a be- és kivándorlók számáról februárban a nagy-britanniai Országos Statisztikai Intézet. A maszol.ro által kiválasztott adatok azt mutatják meg, hogyan alakult a szigetországba vándorlók és az onnan máshová költözők száma az évek folyamán, és mindebből Románia hogyan vette ki a részét.

Az alábbi ábrán az látszik, hányan vándoroltak be és ki Nagy-Britanniából az évek során. A számok nem a teljes éveket mutatják, hanem az évek utolsó negyedében mért adatokat, a 2014-es esztendőben pedig a szeptemberi felméréseket közölték.

Ami számunkra érdekesebb, az a Nagy-Britanniába vándorló EU-tagállamok állampolgárainak száma, itt ugyanis elkülönítve látható, hogy Románia és Bulgária hogyan "teljesített" az évek során. Ez az EU-2 adataiból derül ki. A számok ezúttal is az utolsó negyedévet tükrözik, 2014 esetében pedig a harmadikat (a szeptemberi statisztikákat).

A 2014 januári adatok szerint a biztosítást igénylő bevándorlók számának harmadát román és bolgár állampolgárok tették ki. Romániából 146 ezer ember jutott el Nagy-Britanniába, Bulgáriából 42 ezer, de a lengyelektől is 107 ezren vállaltak munkát a szigetországban a tavalyi év során.

(Címlapi fotónk forrása: telegraph.co.uk)

Kapcsolódók

Kimaradt?