Hivatalos: felakasztotta magát a repülő vécéjében a román milliomos

A Costa Rica-i hatóságok tájékoztatása szerint a kórbonctani jelentés is megerősítette: Costel Comana román üzletember halálát akasztás miatti fulladás okozta – idézte péntek reggel a román sajtó az Associated Press hírét.

A Regiotrans magán vasúti társaság főrészvényesét a Bogota és San José között közlekedő repülő vécéjében találták meg holtan. Eltűnését utastársa, egy hölgy jelezte a légi kísérőknek. Az üzletember mellett utazó nő elmondta, hogy Comana már a gép felszállása után nagyon idegesnek tűnt. Hozzátette, elaludt az úton, és amikor felébredt, üres volt a mellette lévő ülőhely, ezért riasztotta a stewardesseket.

Costel Comana ellen bűnvádi eljárás zajlott Romániában. A gyanú szerint cége tisztességtelen módon nyert meg több, a szállítási minisztérium által meghirdetett versenytárgyalást. Az ügyben már őrizetbe vették a román vasúti társaság (CFR) több hivatalnokát is.

Az üzletember korábban a CFR brassói állomásfőnöke volt. 2000-ben döntötte el, hogy létrehozza a Regiotrans magán vasúti társaságot. A Forbes Romania szerint vagyona 30-32 millió euróra tehető.

Kapcsolódók

Kimaradt?