Házelnöki kalapáccsal verekedtek a török parlamentben

Verekedés tört ki szerdára virradó éjjel a török parlament zárt ülésén, a kormánypárt egyik sokat bírált törvényjavaslatának vitája előtt. A csetepatéban öt ellenzéki képviselő megsérült – jelentette a helyi média.

Az állami Anadolu hírügynökség szerint a politikusok akkor estek egymásnak, amikor az ellenzék oda nem illő módosító javaslatokkal próbálta késleltetni a vita megkezdését.

A kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjától benyújtott törvénytervezet az eddiginél nagyobb hatalmat biztosítana a rendőrségnek.

Ertugrul Kurkcu, a kurdokat támogató Demokrata Néppárt társelnöke elmondta, hogy a székek röpködtek, két képviselőt pedig a házelnöki kalapáccsal ütöttek fejbe. Az öt sérültből négyet kórházba szállítottak. Az ülést végül szerda délutánig felfüggesztették.

Az ellenzék szerint a vitatott törvénytervezet "rendőrállammá" változtatná Törökországot. A javaslat értelmében a biztonsági erőknek lehetőségük lenne bírói felhatalmazás nélkül, vagyis a puszta gyanú alapján házkutatást tartani, bárkit őrizetbe venni és lehallgatni. A törvénytervezet ellen kedden este tüntettek Isztambulban.

Kimaradt?