Nehezen boldogulnak a magyar hatóságok a koszovóiak áradatával

Bár január utolsó és február első napjaihoz képest visszaesett a szerb-magyar határszakasz homokhátsági részén a határsértők száma, továbbra is százszámra érkeznek a koszovóiak Ásotthalom és Mórahalom környékére – tapasztalta a helyszínen szerdára virradóra az MTI tudósítója.

A rendőrség a két település szélén gyűjtőpontokat alakított ki, a kisvárost a faluval összekötő úton, illetve a zöldhatár közelében feltartóztatott koszovói állampolgárok itt várhatják meg, amíg a Röszkénél, egy hangárban kialakított előállítóhelyre szállítják őket. Szerdára virradó éjszaka az ásotthalmi gyűjtőpontnál gyújtott tüzeknél főleg fiatalabb férfiak melegedtek, többségük csak albánul beszélt, de annyit elmondtak, Németországba szeretnének eljutni.

A hőmérséklet éjszaka fagypont közelében volt, ennek ellenére több koszovói család is karon ülő gyerekekkel vágott neki a sötétben a vajdasági Királyhalom és Ásotthalom közötti többkilométeres útnak. Egy tizennégy fős csoportot néhány méterre a határtól tartóztattak föl a járőrök. A korábban a hóban lekuporodva elbújni próbáló határsértők a rendőrök kérdésére elmondták, menedékkérelmet szeretnének benyújtani. A járőrök a legkisebb gyerekeket fűtött autójukba ültették, amíg a csoport elszállítására alkalmas nagyobb buszok megérkeztek.

A határsértőket hétfőtől kezdve egy röszkei hangárban állítják elő. Érkezésüket követően a rendőrök átvizsgálják az emberek ruházatát, nincs-e náluk szúró, vágó eszköz vagy valamilyen tiltott tárgy, és mindenki azonosító karszalagot kap. A több száz fő befogadására alkalmas fűtött épületben tábori ágyakat helyeztek el, szerdára virradóra is több tucatnyian aludtak ezeken. A koszovói állampolgárok enni és inni kapnak itt, mivel többségük muszlim, a vallási előírásoknak megfelelően sertéshús nélkül készült ételeket.

Az épületben egy iskoláskorú lányával és feleségével Koszovó fővárosából, Pristinából érkezett férfi elmondta, a kilátástalan helyzet miatt indult el otthonából. A korábban egy bankban dolgozó, angolul jól beszélő középkorú férfi közölte, tisztában van vele, hogy Németországban valószínűleg nem kapják meg a menekültstátust, de bízik benne, hogy Franciaországban befogadják őket. Elárulta, embercsempészek segítségével jutottak el Magyarországra, fejenként 200 eurót kellett fizetniük az útért. Az összeg előteremtésében Nyugat-Európában élő rokonai segítettek nekik, mivel havi 180 eurós fizetése a család megélhetésére sem volt elegendő.

Az előállítóhelyről a koszovói állampolgárokat a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal valamelyik kirendeltségére szállítják, ahol elindul menekültügyi eljárásuk.

Kimaradt?