Charlie Hebdo miatt törték fel szír hackerek a Le Monde Twitterét

Szíriai hackerek megtámadták a Le Monde című francia napilap Twitter-fiókját, és a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap elleni terrorakcióval kapcsolatos szöveget jelentettek meg rajta.

A damaszkuszi kormányhoz hű Szíriai Elektronikus Hadsereg egyebek mellett azt írta, hogy „Nem vagyok Charlie", valamint azt, hogy „Manipulált Charlie vagyok". Mindezzel a hetilap elleni véres támadás után terjedő „Je suis Charlie” mondatra utaltak. Az internetes kalózok a szíriai címert is feltették a Le Monde Twitter-oldalára, és azt írták: „A Szíriai Elektronikus Hadsereg itt járt".

A hackerek követelték más emberek hitének tiszteletben tartását, vélhetően utalva ezzel arra, hogy a Charlie Hebdo támadás utáni első lapszámának címoldalán egy Mohamed prófétát ábrázoló karikatúra volt látható. Feltörése után nem sokkal a Le Monde Twitter-fiókját lezárták. Az újság honlapján egyelőre nem jelent meg reagálás a kiadó részéről.

A Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjével rokonszenvező szervezet már többször intézett internetes támadást befolyásos sajtóorgánumok ellen. Megtámadta az AP amerikai hírügynökség Twitter-oldalát is. Legutóbb novemberben adtak hírt magukról, amikor magukra vállalták több nyugati hírportál, köztük a The Independent és a The Daily Telegraph című brit lapok internetes felületének megtámadását.

Kimaradt?