Ferenc pápa fogadta Angelina Jolie-t

Angelina Jolie csütörtökön levetítette Rendíthetetlen című második világháborús filmjét a Vatikánban, majd Ferenc pápa személyesen is fogadta az Oscar-díjas színésznőt. A vetítésen Ferenc pápa nem vett részt, de a bemutató után rövid időre fogadta a színésznőt – írja a faceportal.hu az MTI-re hivatkozva.

A hollywoodi sztár közleményben számolt be róla, hogy a Vatikántól meghívást kapott Louis Zamperini amerikai olimpikonról és második világháborús hősről forgatott új filmje levetítésére.

A L’Osservatore Romano által közreadott képen Ferenc pápa fogadja Angelina Jolie amerikai színész-rendezőnőt, miután levetítették Jolie Rendíthetetlen című filmjét a Vatikánban 2015. január 8-án. (MTI/EPA/L’Osservatore Romano)

A színésznő-rendezőt a római útra hat gyermekeke közül két lánya, Zahara és Shiloh is elkísérte. Jolie a közelmúltban elhunyt Zamperini fiával, Luke Zamperinivel együtt volt a vetítés házigazdája. A különleges bemutatót a pápai tudományos akadémia székhelyén tartották.

Zamperini repülőgépét a háború alatt a Csendes-óceán fölött lelőtték, 47 napig hányódott a tengeren két túlélő társával, majd miután a japán haditengerészet rájuk talált, hadifogolytáborba kerültek. Az 1936-os olimpián feltűnt olimpikon élettörténetét megfilmesítő Jolie közeli barátja lett az idős embernek a produkció előkészítése során, és halálát mélységesen meggyászolta.

Angelina Jolie megtiszteltetésnek nevezte a vatikáni meghívást, és kijelentette, hogy a Louis Zamperini öröksége iránti tiszteletadásnak tekinti. Zamperini erős hitű ember volt, aki képes volt megbocsátani, és az emberi lélek erejét is bizonyította – fűzte hozzá a 39 esztendős Oscar-díjas sztár.

Kimaradt?