A francia lap egyik munkatársa engedte be a terroristákat

A hivatalos adatok szerint a terroristák tíz újságíróval és két rendőrrel végeztek. Azt állították, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat tagjai.

A Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap egyik munkatársa engedte be a vállalat párizsi székházába a terroristákat, akik ezután tizenkét embert megöltek az épületben.

Corinne Rey, a lap egyik karikaturistája elmondta, hogy éppen vissza akart térni a szerkesztőségbe, amikor az épület zárt, számkóddal védett kapuja előtt szembetalálta magát a csuklyás fegyveresekkel, akik rákényszerítették, hogy beengedje őket. A terroristák a beszámoló szerint folyékonyan beszéltek franciául, és azt állították, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat tagjai.

A fegyveresek egyenesen a lap főszerkesztője, Stéphane Charbonnier, közismertebb nevén Charb felé tartottak, és agyonlőtték őt, valamint az őt kísérő rendőrségi testőrt is - mondta Corinne Rey a L'Humanité című politikai napilapnak adott interjújában, hozzátéve, hogy a lövöldözés nagyjából öt percig tartott.

A terroristák tíz újságíróval és két rendőrrel végeztek. A második rendőr később, kerékpárral érkezett a helyszínre. A merénylők elmenekültek a helyszínről, kilétük egyelőre ismeretlen. A The Guardian című brit napilap információi szerint a fegyveresek Párizs északi részébe hajtottak, ahol autót cseréltek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?