Barack Obama aláírta az amerikai költségvetést

Barack Obama amerikai elnök aláírta pénteken a jövő évi védelmi költségvetést, amelynek teljes kiadási összege 585 milliárd dollár.

Az idén október 1-jétől 2015. szeptember 30-ig terjedő időszakra szóló védelmi büdzsé lehetővé teszi az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet elleni harc folytatását - beleértve a légicsapásokat is -, valamint az iraki erők és a mérsékelt szíriai felkelő erők kiképzését. A költségvetés továbbra is elutasítja viszont a guantánamói börtöntábor bezárását, amit pedig az elnök ismét szeretett volna elérni.

A tervezet 521,3 milliárd dollárt biztosít személyi kiadásokra, a fegyverzetre, a kutatásra és fejlesztésre, és 63,7 milliárdot a "tengerentúli" hadműveletekre, beleértve az afganisztáni, iraki és szíriai háborúskodást. Az utóbbi két helyszínen a légierő 5 milliárd dollárt fordíthat az Iszlám Állam állásainak a bombázására. Ugyanebből az összegből kell biztosítani 1500 amerikai katona és tanácsadó iraki állomásoztatását, noha a harci bevetésük nincs tervbe véve.

Az 585 milliárdból 554 milliárd dollár felett a védelmi minisztérium rendelkezik.

Kimaradt?