Berényi: áttörés hozott az EPP bukaresti kongresszusa

Fontos áttörésnek értékeli a Magyar Közösség Pártja (MKP), hogy bekerült az Európai Néppárt (EPP) programjába az őshonos kisebbségek identitásának védelme, és az a célkitűzés, hogy a kisebbségvédelem épüljön be az európai uniós jogba - mondta az MTI-nek a bukaresti EPP konferencián elért eredményeket ismertetve Berényi József, az MKP elnöke pénteken.

Berényi József szerint az a tény, hogy az említett célkitűzést sikerült beépíteni az Európai Parlament (EP) legnagyobb frakcióját alkotó EPP új programjába, a felvidéki magyarság megmaradása érdekében tett igen fontos lépéssé válhat, mivel olyan törvényi háttér megalkotását irányozza elő, amely a leendő szlovák kormányok számára megkerülhetetlen normákat ír elő a kisebbségi politika terén.

"Nagyon fontos, hogy az Európai Unió (EU) tagországai számára kötelező érvényű - a kisebbségek védelmét biztosító - jogi norma jöjjön létre" - hangsúlyozta Berényi József, aki szerint az EPP új programjában lefektetett célkitűzés ennek biztosítéka lehet, akárcsak az, hogy a dokumentum hivatkozási alapot alkotva megfogalmazza az őshonos kisebbségek fogalmát és védelmük fontosságát.berenyi-somi

Erős képviselet kell az EP-ben

Rámutatott: az EU-nak egyelőre semmilyen kisebbségvédelmi dokumentuma nincs, csak ajánlások léteznek a kisebbségvédelem terén, olyanok, amelyeket más európai intézmények, mint például az Európa Tanács (ET) vagy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) fogalmazott meg. "Ezeket az ajánlásokat pedig úgy és akkor hagyják figyelmen kívül az egyes tagországok - köztük Szlovákia - kormányai, ahogy és amikor kedvük tartja" - tette hozzá az MKP politikusa.

Berényi József szerint a most előirányzott, a kisebbségek védelmét biztosító törvény várhatóan a 2014-es európai parlamenti választások után kerülhet terítékre. "Ehhez elkerülhetetlen, hogy 2014 után erős magyar képviselet legyen az EPP-n belül az Európai Parlamentben" - hangoztatta az MKP elnöke, aki szerint egy ilyen jogszabály megalkotása során nagyon jó kiindulási alapot jelenthetnek az ET által már megfogalmazott ajánlások.

Kimaradt?