Már „csak” ösztönözné a CSU a bevándorlókat a német beszédre

A bajor konzervatív CSU puhította a bevándorlók nyelvhasználatára vonatkozó javaslatát, amely széles körben bírálatokat váltott ki. A párt elnökségének hétfői müncheni ülésén hozott döntés szerint mégsem szorgalmazzák, hogy a bevándorlók családi körben is németül beszéljenek. A CSU pénteken kezdődő kongresszusára készített határozati javaslat végső, hétfőn elfogadott változata szerint a tartósan Bajorországban élő külföldieket "ösztönözni kell arra, hogy németül beszéljenek a mindennapi életben". 

A múlt héten készült első változatban még az állt, hogy a bevándorlókat "rá kell bírni arra, hogy németül beszéljenek nyilvános helyen és családi körben".

A párt kitart az eredeti elképzelés mellett, de új formába öntötte a gondolatot, "pontosította" azt, mert az eredeti szöveget félreértették mindazok, "akik félre akarták érteni" - nyilatkozott az elnökségi ülés után Andreas Scheuer főtitkár. A CSU nem akar beavatkozni az emberek magánéletébe, a német nyelv használatára vonatkozó "kötelességről, kényszerítésről vagy ellenőrzésről szó sem volt" - hangsúlyozta  a politikust.

Az eredeti felvetést a német politika számos szereplője bírálta, köztük a testvérpárt, a CDU főtitkára. Peter Tauber a Twitteren a hét végén megjegyezte: "szerintem a politikának semmi köze ahhoz, hogy latinul, a klingonok nyelvén vagy hesseni tájszólásban beszélek-e otthon". Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke is jelezte, hogy nem ért egyet a testvérpárt felvetésével. A jó némettudás az integráció fontos eleme, de az is előnyös egy gyerek számára, ha kétnyelvű környezetben nevelkedik - mondta a kancellár hétfőn Kölnben, amikor megtekintette a CDU kedden kezdődő kongresszusának helyszínét.

A javaslat az eredeti formában a CSU-t is megosztotta. Például Mafred Weber elnökségi tag, az jobbközép pártokat összefogó Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője a müncheni ülés előtt tett nyilatkozatában leszögezte, hogy a CSU "nem akar nyelvhasználati rendőrséget bevezetni vagy bárkit is megfigyelni otthonában".

Kapcsolódók

Kimaradt?