Bizakodnak a kutatók az ebola-ellenes vakcina sikerében

Biztató eredményt hoztak a kísérleti ebola-vakcinával végzett humán kísérletek. Az ellenszer reményt adhat az ebolával fertőzötteknek és azoknak, akik megelőzés céljából kívánják védeni magukat a vírussal szemben – írja a vg.hu.

A kísérlet során húsz egészséges felnőttnek adták be a vakcinákat, akiknek a szervezetében ebola-ellenes antitestek jelentek meg. Súlyos mellékhatások a National Institutes of Health (NIH) kutatói szerint nem jelentkeztek. A vakcinák annak ellenére nagy áttörést jelentenek, hogy húsz alanyból kettőnek hőemelkedése volt a szer beadását követően.

A brit GlaxoSmithKline gyógyszergyártó és a NIH közösen fejlesztették ki a vakcinát. A pozitív eredmények után a NIH fertőző betegségek részlegének igazgatója, Anthony Fauci a CNN-nek azt nyilatkozta, hogy bővítik azoknak a körét, akiken a vakcina hatékonyságát tesztelik.

Abban az esetben, ha a további tesztelések során is kedvező eredmények születnek, akkor elsősorban az egészségügyi dolgozókat oltják be. Az egészségügyi Világszervezet (WHO) legutóbbi jelentése szerint 15 935 fertőzött közül 5689 halt meg. A legveszélyeztetettebb országok között még mindig Libériát, Guineát és Sierra Leonét tartják számon.

Kapcsolódók

Kimaradt?