Vincze: viszonyítási pont lett a polgári kezdeményezés

„A kisebbségi európai polgári kezdeményezés új utat nyitott az európai kisebbségvédelemben. Összesíti a legfontosabb védelmi intézkedéseket és összefogja az európai kisebbségi közösségeket. Viszonyítási pont lett nem csupán a kisebbségvédelemben, hanem a kutatók számára is” – mondta Vincze Loránt a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára a budapesti Andrássy Egyetem doktori iskolájában tartott előadásában.

A kisebbségi polgári kezdeményezésről csütörtökön, november 13-án szervezett konferencián szakértők értékelték az RMDSZ javaslatára a FUEN ernyője alatt létrehozott intézkedési javaslatot.

Vendégelőadásában Vincze Loránt hangsúlyozta, a kisebbségi kezdeményezést a korábbi Európai Bizottság elutasította és a fellebbezés az európai törvényszék döntését várja, a Jean Claude Juncker által vezetett bizottsággal ismét párbeszédet kell kezdeni. „Új eszközt kell találnunk a kisebbségvédelemben. Meg kell győznünk az európai intézményeket arról, hogy a kisebbségvédelem az alapvető jogok szerves része, ez pedig erősíteni fogja az erdélyi magyarok önrendelkezési törekvéseit és a többi európai kisebbség jogköveteléseit” – fogalmazott a FUEN alelnöke.

A tanácskozáson elhangzott: a kisebbségi európai polgári kezdeményezés sikeresen azonosította azokat a területeket, amelyek szervesen kapcsolódnak az európai közösségek legfontosabb törekvéseihez: az anyanyelv és identitás védelme, a politikai képviselet, régiók megerősödése, valamint az egyenlő bánásmód.

Kimaradt?