Újabb képek a SpaceShipTwo katasztrófájáról

Újabb képeket adtak ki a a Virgin Galactic próbarepülés közben lezuhant űrrepülőgépéről. A felvételeken látszik, ahogy a SpaceShipTwo leválik hordozógépéről, majd felrobban a levegőben. A teljes vizsgálat akár egy évet is igénybe vehet.

Az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Felügyelet elnöke, Christopher Hart egynapi vizsgálat után bejelentette, hogy további négy-hét napra van szükség az eset helyszíni kivizsgálásához, hiszen az űrrepülő darabjai egy nagyjából nyolc kilométeres átmérőjű körben szóródtak szét a Mojave-sivatagban. Hozzátette azt is, hogy a próbarepülés “igen alaposan dokumentált”, így az adatok részletes elemzésével lefolytatott teljes vizsgálat akár egy évet is igénybe vehet - írja a BBC.

Annyit már biztosan tuduni, hogy az űrrepülőgép egy élesben még nem tesztelt rakéta-hajtóanyagot használt, melynek biztonságosságát eddig csak földi kísérletek igazolták. Ugyanakkor a SpaceShipTwo előzőleg 54 repülést hajtott végre, ezek közül 34-et önállóan, vagyis a WhiteKnightTwo nevű hordozóeszközről leválva.

A Virgin Galactic információi szerint ezúttal „súlyos rendellenesség” lépett fel, miután a SpaceShipTwo levált hordozójáról. Cristopher Hart elmondta, hogy a hordozógépen három, az űrrepülőgépen pedig hat kamera működött a próbarepülés során, jóllehet ez utóbbiak állapotáról még nincs hír. A másodpilóta, Michael Alsbury a robbanásban életét vesztette, a pilóta, Peter Siebold, aki ejtőernyővel ért földet, súlyos sérüléseket szenvedett, azonban a hírek szerint már éber és beszél családtagjaival, így hamarosan sor kerülhet a meghallgatására.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?