Összefognak az Ebola ellen a gyógyszercégek

A vezető gyógyszergyártó vállalatok azt tervezik, hogy egyesítik erőfeszítéseiket az ebola elleni védőoltás kidolgozásának felgyorsítására, és reményeik szerint jövőre már több millió vakcinát állítanak elő.

A Johnson and Johnson (J and J) amerikai társaság szerdán közölte, hogy jövőre legalább egymillió adagot állít elő kétlépcsős oltóanyagából, és már tárgyalt az együttműködésről a GlaxoSmithKline (GSK) brit céggel, amely a rivális vakcinán dolgozik.

Az, hogy a súlyosan fertőző vérzéses láz elleni vakcina előállítása gazdaságos-e, még mindig nem világos, de a gyógyszeripari cégekre nagy nyomás nehezedik, hogy megoldást találjanak az Afrika egyik legszegényebb területén pusztító nagy nemzetközi egészségügyi válságra.

Paul Stoffels, a Johnson and Johnson kutatásokért felelős vezetője kifejtette: fontos, hogy több kísérleti vakcinát fejlesszenek addig, amíg nem lesz egyértelmű, hogy melyik hatásos. A jövőben a forrásokat egy, egyértelműen hatásos oltóanyagra fordíthatják.

Andrew Witty, a GSK vezetője szerdán elmondta, hogy a héten Genfben szakértők megvitatják annak lehetőségeit, miként tudnának minden gyógyszeripari vállalatot bevonni az együttműködésbe, még azokat is, amelyek közvetlenül nem vesznek részt az ebola elleni védőoltás fejlesztésében.

A halálos betegség ellen nincs védőoltás. A gyógyszeripari vállalatok ódzkodtak attól, hogy erőforrásaikat erre fordítsák, mert a múltban az ebolajárványok kis kiterjedésűek voltak. Az eddigi kutatási erőfeszítéseket nagyrészt nem a szórványos megbetegedések ösztönözték, hanem a nyugati országok attól való félelme, hogy a vírust biológiai fegyverként használhatják terroristák.

A GSK és a NewLink Genetics által kifejlesztett védőoltások klinikai tesztjei folyamatban vannak, a J and J humántesztjei januárban indulnak. A GSK első védőoltása várhatóan az év végére készül el.

Az amerikai vállalatok 200 millió dollárt költenek a program felgyorsítására. és azt tervezik, hogy január elejétől egészséges önkénteseken tesztelik a védőoltást Európában, az Egyesült Államokban és Afrikában.

Közel négyezer-kilencszáz ember halt már meg a február óta elsősorban Nyugat-Afrikában pusztító ebolajárványban. Az érintett országok egészségügyi hatóságai október 19-ig összesen 9936 fertőzöttet regisztráltak, és közülük 4877 ember - majdnem minden második fertőzött - belehalt a vérzéses lázba. A járvány terjedését még mindig nem sikerült jelentősen lelassítani Nyugat-Afrikában.

Kapcsolódók

Kimaradt?