Vonat ütközött autóbusszal Magyarországon

Összeütközött egy busz és egy vonat Tatabányán hétfőn délelőtt, írja a Police.hu.

A Tuzoltosag.info szerint az erőműi vasúti átjáróban történt a baleset. Az Oroszlány felől érkező, menetrend szerinti csuklós busz hátuljának ütközött a szerelvény, majd megtett még 80-100 métert.

A mentőszolgálat megyei vezetője az MTI-nek elmondta: tizenheten sérültek meg, köztük négyen súlyosan. Három ember szenvedett gerinc-, koponya- és mellkassérüléseket, egy sérült még sokkos állapotban van, ezért nem szállítható. Őt valószínűleg mentőhelikopter viszi kórházba. A Mávinform közölte, hogy az átjáróban működött a fénysorompó. A vonaton nem sérült meg senki.

Az 56 éves buszsofőr nem sérült meg, de nincs kihallgatható állapotban. A Vértes Volán tájékoztatása szerint a férfi tizenöt éve dolgozik a cégnél, négyszázezer kilométert vezetett baleset nélkül. Még nem tudott magyarázatot adni a történtekre, folyamatosan a sérültek állapota felől érdeklődik – mondta Pruzsina Alice szóvivő.

A karambolban összetört busz egy húszéves Ikarus, idén akarták leselejtezni.

Kimaradt?