Ötre nőtt a román sofőr okozta baleset halálos áldozatainak a száma

Ötre nőtt a román sofőr által okozott baleset halálos áldozatainak a száma Görögországban. A férfit őrizetbe vették, és gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával indul eljárás ellene – idézte hétfőn a Mediafax a görög sajtót.

Mint ismert, a gyanúsított által vezetett nyergesvontató belehajtott az autópályán útjavítások miatt veszteglő kocsioszlopba Szaloniki közelében. A helyszínen négyen haltak meg, egy nő elevenen égett el a lángba borult autójában.

Kihallgatásakor a román férfi azzal védekezett, hogy fékezett ugyan, de a hatalmas kamion nem akart megállni, vélhetően a fékrendszer meghibásodása miatt. A hatóság ezért szakértői véleményezést kértek a nyergesvontató műszaki állapotáról. Az egyébként továbbra sem világos, hogy miért menekült el a sofőr a baleset helyszínéről.

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=yyKEoD5LZxw

Időközben a halálos áldozatok száma ötre nőtt. A legfrissebb jelentések szerint a sebesültek száma 30, mindannyiukat kórházban kezelik, közöttük két kisbabát is.

Románia szaloniki főkonzulja, Salamon Márton László a maszol.ro-nak elmondta, azonnal a baleset helyszínére sietett, és részt vett a román állampolgár kihallgatásán is. A diplomata későbbre ígért lapunknak részletes tájékoztatást az ügyről.

Kapcsolódók

Kimaradt?