Magyarország-szerte megemlékeznek az aradi vértanúkra

Magyarország-szerte és a határon túl is megemlékezéseket tartanak hétfőn, az aradi vértanúk emléknapján. A budapesti központi ünnepségek reggel a Parlament előtti Kossuth téren kezdődnek, ahol félárbocra engedik a nemzeti lobogót. Megemlékezést tartanak a Batthyány-mauzóleumnál, a megújított Batthyány-örökmécsesnél pedig bárki gyertyát gyújthat egész nap.

A központi ünnepségek hétfőn 10 órakor a Parlament előtti Kossuth téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett Áder János köztársasági elnök jelenlétében felvonják, majd félárbocra engedik Magyarország lobogóját. Ezt követően fél 11-kor gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnök vesztőhelyéhez vonulnak át a megemlékezők gyertyát gyújtani. A Batthyány-örökmécses megújult környezetét vasárnap, az aradi vértanúk emléknapja előtt mutatták be a főváros V. kerületében. Az október 6-i központi rendezvények 12 órakor a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzással folytatódnak, ahol Hende Csaba honvédelmi miniszter mond beszédet. Az eseményen részt vesz több száz, a VIII. és IX. kerület iskoláiból és a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumból meghívott diák. 13 órától rendhagyó történelemóra keretében, a rendezvényen részt vevő mintegy ezer középiskolás diák - történelmi áttekintést nyújtó kísérő vezetésével - a korszakhoz kapcsolódó emlékeket bemutató hét állomásból álló sétán vehet részt a Fiumei úti Sírkertben.

Az emléknap programjaihoz kapcsolódóan 13 óráig megállási és parkolási tilalom lesz érvényben Budapesten, az V. kerületben az Alkotmány utca mindkét oldalán a Szemere utcától a Kossuth térig, valamint hétfő 19 óráig az V. kerületben, a Batthyány-örökmécsesnél. Emellett hétfő 8.30-tól 11 óráig a Jászai Mari tér és a Kossuth tér között nem közlekedik a 2-es villamos. A Fiumei úti Sírkerthez közvetlenül vezető utakon várhatóan hétfő 11 órától fokozott gyalogos- és buszforgalomra kell számítani.

A központi rendezvények mellett országszerte számos vidéki településen, valamint a határon túl is tartanak megemlékezéseket, gyertyagyújtást, illetve koszorúzást, többek között Debrecenben, Hévízen, Nagykanizsán, Miskolcon, Szegeden, Pécsett, Kecskeméten, Nyíregyházán, Kaposváron. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke Bács-Kiskun megyében, Csólyospáloson mond beszédet és részt vesz az aradi vértanúk emlékére állított 13 kopjafa avatásán.

Aradon Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára mond beszédet, és a Nemzeti Énekkar is fellép az Aradi Vértanúk tiszteletére rendezett emléknapon. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség báró Perényi Zsigmond és az aradi vértanúk tiszteletére Nagyszőlősön tart emlékünnepséget. Az esemény ünnepi szónoka Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára lesz.

A magyar kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően Aradon kivégzett 13 vértanúra, valamint az ugyanezen a napon, Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékezünk. Ezen a napon - az erről szóló rendelet értelmében - az iskolákban is megemlékezéseket tartanak.

Kimaradt?