Az Iszlám Állam szíriai földgázüzemére dobtak bombát
Légicsapás érte az Iszlám Állam kezén lévő szíriai földgázüzemet vasárnap este – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja. Az amerikai vezetésű erők most először támadták a Coneco üzemének bejáratát és imatermét. A londoni központú civil szervezet úgy tudja, hogy senki sem halt meg, sebesültek viszont vannak. A Coneco cég szóban forgó üzeme a keleti Deir-ez-Zór tartományban található.
Közben az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő an-Nuszra Front szíriai lázadószervezet vezetője egy vasárnap nyilvánosságra hozott hangüzenetében azt mondta, hogy a nyugatiak légicsapásaikkal nem fogják legyőzni az iszlamistákat, és figyelmeztette ezeket az országokat, hogy a lázadók bosszút állnak rajtuk. Abu Mohamad al-Goláni felszólította a koalícióban részt vevő európai országok és az Egyesült Államok állampolgárait, hogy ítéljék el a légicsapásokat, ha nem akarnak belekeveredni a háborúba. A Reuters szerint a szervezet tagjai egyre inkább arra próbálják meg rávenni vezetőiket, hogy béküljenek ki és szövetkezzenek az Iszlám Állammal a nyugatiak ellen. Kezdetben az Iszlám Állam is szövetségese volt az al-Kaidának, de megromlott a viszonyuk.
Barack Obama amerikai elnök egy vasárnap este sugárzott tévéinterjújában azt mondta, hogy az Egyesült Államok alábecsülte az Iszlám Állam erősödését, miközben túlbecsülte az iraki hadsereg képességét a szervezet legyőzésére. Ezzel az elnök megerősítette azt, amit James Clapper nemzeti hírszerzési igazgató mondott néhány nappal korábban. Hangsúlyozta azonban a CBS-nek adott interjúban, hogy a katonai hadműveleteken túl politikai megoldásra van szükség Irakban és Szíriában.