Több száz honosított állampolgártól vehetik el a magyar útlevelet

A budapesti belügyminisztérium szerint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal több száz ügyben indított vizsgálatot az állampolgárság visszavonásának előkészítése érdekében.

A magyar Országgyűlés honvédelmi és rendészeti, valamint a nemzetbiztonsági bizottsága összevont ülésen tárgyalta csütörtökön a kedvezményes honosítás biztonsági kérdéseit, miután az Index azt írta, hogy gyakorlatilag maffia szakosodott a magyar útlevelek intézésére olyanoknak is, akik nem magyarok, és nem is tudnak magyarul. Az ülést a Demokratikus Koalíció kezdeményezésére hívták össze.

Németh szerint megalapozatlanok a hírek

Nagyjából 660 ezer kérelmet adtak be, 630 ezer állampolgárságot adtak ki, 22 ezret utasítottak el - sorolta a számokat a bizottsági ülésen részt vevő Németh Zsolt. A fideszes politikus, külügyi bizottsági elnök szerint a magyar szervek képesek hatékonyan kiszűrni a visszaélőket.

Azt mondta, 100-200 feljelentésről van szó ilyen ügyekben, húsz esetben már visszavonták az állampolgárságot. Az eljárás még nem mindenkinél zárult le. Nincs olyan információjuk, hogy több tízezren visszaéltek volna az állampolgársággal, mondta, hozzátéve: az egészet hangulatkeltésnek tartja. Arról a Fidesz nem tud, hogy polgármesterek így tettek volna szert „mellékesre”.

Szerinte az állampolgárságot kiadók komoly szakértői munkát végeznek, mindenkinek személyesen kell beadni a kérelmét, okmányokkal igazolni a magyar állampolgárság korábbi meglétét. Németh Zsolt szerint jogszabályt nem kell módosítani, a jogalkalmazás feltételeit kell biztosítani.

Ellenzék: szigorúbb eljárás kell

A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke, Molnár Zsolt arról beszélt, nem a kettős állampolgárság intézményével, hanem a kedvezményezett honosítási eljárással vannak problémák. Szerinte sok visszaélés történt, az eljárást szigorítani kell, különösen a nyelvismeret tekintetében.

A Belügyminisztérium nyilvános - és újságíróknak kiosztott - tájékoztatója szerint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 245 ügyben indított vizsgálatot az állampolgárság visszavonásának előkészítése érdekében. Molnár Zsolt azt mondta, a bizottsági ülésen egy magasabb szám hangzott el, de részletekről a zárt ülés miatt nem beszélt.

Semjén Zsolt, a témáért felelős miniszterelnök-helyettes korábban a parlamentben is kifakadt az Index cikke miatt, és arról beszélt, hogy a külföldi titkosszolgálatok dezinformációjáról van szó. Szerinte a honosítás sikertörténet. Elismerte ugyan, hogy „amivel lehet élni, azzal lehet visszaélni is”, de szerinte aki megpróbált visszaélni a kedvezményes honosítással, azt „megbilincselve vitte el a rendőr”.

Kapcsolódók

Kimaradt?