Rekord létszámú tömeg tiltakozott a klímaváltozás ellen

Több tízezren vonultak fel vasárnap New Yorkban a klímaváltozás elleni fellépés világnapja alkalmából. A szervezők szerint öt éve a világon sehol nem sikerült ekkora tömeget megmozgatni az ügy érdekében, mi több, a maga nemében talán ez volt minden idők legnagyobb ilyen megmozdulása.

A Manhattan központján mintegy három és fél kilométer hosszan, a Népi Klímamenet keretében felvonuló, 310 ezresnek mondott tömeghez csatlakozott Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára, Bill de Blasio New York-i polgármester, Al Gore volt amerikai alelnök, Jane Goodall főemlős-kutató, Segolene Royal francia környezetvédelmi miniszter, Leonardo DiCaprio és Mark Ruffalo színész, valamint több amerikai szenátor is.

Az ENSZ-ben kedden kezdődik majd csúcstalálkozó a környezetre veszélyes széngáz-kibocsátás csökkentéséről, amelyen felszólal majd Áder János köztársasági elnök is. A világszervezet által megrendezendő csúcson a várakozások szerint kialakítják a jövőre Párizsban a károsanyag-kibocsátás korlátozásáról aláírandó egyezmény kereteit. 

De Blasio polgármester a hét végén ismertette új tervét, amelynek értelmében a metropoliszban 2050-re a 2005-ös szintről 80 százalékkal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását. A város tulajdonában lévő 3 ezer jelentősebb épületet energiatakarékos fűtésre, hűtésre és világításra alakítják át. „A klímaváltozás egzisztenciális fenyegetés a New York-iak és az egész világ számára. Most cselekedni erkölcsi kötelesség" - mondta de Blasio.

A szervezők szerint a New York-i rendezvényre, amellyel párhuzamosan a tervek szerint 166 országban mintegy 2700 megmozdulásnak kellett lezajlania, 550 autóbusszal érkeztek a részvevők Észak-Amerika nagy- és kisvárosaiból. Hasonló nagyságú, több tízezres klímaváltozás elleni tüntetést utoljára 2009-ben Koppenhágában tartottak. A vasárnapi New York-i megmozduláson senkit sem vettek őrizetbe.

Kimaradt?