A németek és a britek nem vesznek részt az IÁ elleni légicsapásokban

Németország és Nagy-Britannia nem vesz részt az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni amerikai légicsapásokban - jelentette be a két ország külügyminisztere csütörtöki berlini megbeszélésük után.

Frank-Walter Steinmeier német és Philip Hammond brit külügyminiszter közös sajtótájékoztatójukon egyaránt az hangsúlyozták, hogy országuk támogatja az IÁ visszaszorítását célzó nemzetközi erőfeszítéseket, de nem csatlakoznak az Egyesült Államok által a terroristák ellen tervezett légi hadjárathoz.

Németország "nem vesz részt (a légicsapásokban), de nem is kérték fel erre" - mondta Frank-Walter Steinmeier. Kiemelte, hogy a német kormány a törvényhozás alsóházának (Bundestag) egyetértésével 70 millió euró értékben szállít fegyvert és lőszert az IS ellen harcoló iraki kurd erőknek. Ez Németország nemzetközi felelősségének megfelelő mértékű hozzájárulás - mondta a német külügyminiszter. Ugyanakkor - tette hozzá - az IS ellen formálódó nemzetközi koalíciónak a katonai tervek mellett a politikai rendezést szolgáló terveket is készítenie kell. "Egyelőre nincs átfogó startégia, amely biztosítja a sikert az IS és más hasonló csoportok ellen" - mondta Steinmeier.

Philip Hammond azt mondta, hogy Nagy-Britannia minden lehetséges eszközzel kész támogatni azt az amerikai kezdeményezést, hogy nemzetközi összefogással szorítsák vissza az Irakban és Szíriában jelentős területet elfoglaló "barbár" iszlamistákat. Nagy-Britannia lehetőségeit azonban korlátozza, hogy a törvényhozás tavaly elutasította a kormánynak azt a kérését, hogy járuljon hozzá a brit fegyveres erők bekapcsolódásához a szíriai rezsim elleni külső fegyveres fellépés esetén - mutatott rá Philip Hammond, hangsúlyozva, hogy "tavaly ezt már megvitattuk a parlamentben, és nem vizsgáljuk felül a döntést", ezért  "Nagy-Britannia nem vesz részt szíriai célpontok elleni légitámadásokban".

Barack Obama amerikai elnök szerdán jelentette be, hogy egy nemzetközi koalíció élére állva Irak után kiterjeszti Szíriára az IÁ elleni légicsapásokat.

A német kormány pártjai nem utasítják el egységesen, hogy Németország csatlakozzon a légi hadjárathoz, vagy hadseregével más módon vegyen részt az IÁ elleni akciókban. Frank-Walter Steinmeier pártja, a szociáldemokraták elzárkóznak a gondolattól, de a koalíciós társ konzervatív CDU/CSU pártszövetség részéről többen úgy vélekednek, hogy Németország nem térhet ki egy Washingtonból érkező felkérés elől. Például Philipp Mißfelder, a Bundestag konzervatív képviselőcsoportjának külpolitikai szóvivője egy csütörtöki nyilatkozatában jelezte, elképzelhető, hogy Németország részt vesz a légi felderítő tevékenységben vagy az IÁ ellen harcoló erők kiképzésében.

Kapcsolódók

Kimaradt?