Nem akarnak vízumot adni a Nobel-békedíjas dalai lámának

A Dél-afrikai Köztársaság nem ad beutazási engedélyt a dalai lámának a Nobel-békedíjasok 14. csúcstalálkozójára. A pretoriai kormány az utóbbi öt évben már harmadjára tagadja meg a vallási vezető számára az országba való belépést. A dalai láma helyi képviselője elmondta: nem hivatalosan, telefonon tudatták vele a hatóságok, hogy megtagadják a vízumot a tibeti buddhisták száműzetésben élő szellemi és vallási vezetőjétől - olvasható a Cape Times című fokvárosi napilap csütörtöki számában.

A tibeti emigráns kormány szóvivője sajnálatosnak nevezte, hogy a dél-afrikai kormány nem részesíti ugyanabban az elbírálásban a nagy tiszteletnek örvendő vezetőt, mint más Nobel-békedíjasokat. A hatóságok tagadták, hogy már döntés született volna az ügyben, és közölték, hogy az indiai száműzetésben élő dalai láma vízumkérelme beérkezett Dél-Afrika újdelhi külképviseletére és azt a szokásos eljárás keretein belül fogják elbírálni. „Reméljük, hogy a kormány megadja a vízumot és ezáltal megkíméli Dél-Afrikát a nemzetközi megszégyenüléstől" - mondta a rendezvényt szervező Patricia de Lille, Fokváros polgármestere.

Az éves csúcstalálkozót októberben tartják Fokvárosban. Desmond Tutu dél-afrikai emberi jogi harcos, volt fokvárosi anglikán érsek szerint több Nobel-békedíjas is bejelentette, hogy nem vesz részt a találkozón, ha a dalai lámát nem engedik be az országba.

A kormány bírálói szerint Dél-Afrika erőteljes kínai nyomásra hozta meg döntését. Peking rendszerint dühösen reagál, ha külföldön fogadják az általa veszélyes szeparatistának tartott dalai lámát. A vallási vezető egy ideje nyilvánosan lemondott Tibet függetlenségének követelésétől, azóta vallásszabadságot és tényleges autonómiát szorgalmaz a tibetieknek. Kína ennek ellenére továbbra is azzal vádolja a dalai lámát, hogy el akarja szakítani Tibetet Kínától.

A tibeti buddhisták vezetője 1996-ban és 2004-ben járt már Dél-Afrikában, 2009-ben azonban arra hivatkozva nem kapott beutazási engedélyt a Nobel-békedíjasok csúcstalálkozójára, hogy jelenléte elvonná a figyelmet az országban rendezett labdarúgó-világbajnokságról. A vallási vezető ezután részt akart venni a Desmond Tutu 80. születésnapja alkalmából 2011 októberében rendezett ünnepségen, a kormány azonban akkor is megtagadta tőle a vízumot.

Kimaradt?