Navracsics Tibor Tóásó Előd szabadlábra helyezését kéri

Navracsics Tibor magyar igazságügyi miniszter levélben fordult kedden bolíviai kormánytagokhoz azt kérve, tegyenek meg mindent, hogy Tóásó Előd bírósági tárgyalására sor kerüljön, a vádlott szabadlábon védekezhessen, és az ügy mielőbb rendeződjön.toaso-b1

A magyar tárcavezető a Cecilia Ayllón igazságügyi miniszternek és Carlos Romero Bonifaz kormányzási miniszternek címzett, az MTI rendelkezésére bocsátott leveleiben emlékeztet arra, hogy Tóásó Elődöt 2009. április 16. óta fogva tartják, holott a bolíviai büntető eljárásjogi törvény alapján az előzetes letartóztatás legfeljebb 36 hónapig tarthat. A törvény arról is rendelkezik, hogy az eljárás az első eljárási cselekménytől számított 36 hónapig tarthat, ezután a bíróság elévültnek nyilvánítja - idézi fel Navracsics Tibor.

Feleleveníti azt is, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának az önkényes fogva tartást vizsgáló munkacsoportja a 63/2011 számú véleményében megállapította: Tóásó Előd elfogása és fogva tartása több ponton megsérti az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányában foglaltakat. Ezért a munkacsoport felkérte a bolíviai kormányt, hogy gondoskodjon a sérelmek orvoslásáról és intézkedjen arról, hogy Tóásó Előd szabadlábon védekezhessen, illetve más, szabadságelvonással nem járó kényszerintézkedéssel biztosítsák jelenlétét az eljárási cselekményeknél.

Magyarország elítél minden terrorista jellegű cselekményt, és tiszteletben tartja Bolívia szuverén jogát arra, hogy a területén bűncselekményt elkövető külföldiek ellen büntetőeljárást folytasson - hangsúlyozza Navracsics Tibor.

Elengedhetetlennek tartja ugyanakkor, hogy a bajba jutott magyar állampolgár emberi jogai ne sérüljenek, büntetőjogi felelősségre vonására ésszerű időben, politikai befolyástól mentes, tisztességes eljárásban, a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségekkel összhangban kerüljön sor - teszi hozzá.

Levelei zárásaként kéri a címzetteket, tegyenek meg mindent, "hogy Tóásó Előd bírósági tárgyalására sor kerüljön, védekezése a bolíviai jogszabályoknak megfelelően szabadlábon történhessen, és az ügy mielőbb rendeződjön".

Tóásó Elődöt és társait terrorizmussal és Bolívia területi egységének megbontására szőtt összeesküvéssel vádolják. A hivatalos vádemelés óta csaknem két év telt el, de az ügy azóta sem haladt előre.

A helyi idő szerint hétfői, La Paz-i tárgyalási nap is kudarcba fulladt, és az ügyet nem - mint előzőleg tervezték - Santa Cruzba, hanem egy másik helyszínre, Tarijába helyezték át, ahol a tervek szerint október 9-én ténylegesen megkezdik a tárgyalást. A per újabb elnapolása után a magyar állampolgársággal is rendelkező férfi a spanyol hírügynökségnek kijelentette, hogy ártatlan, és "a pert politikai okokból nyújtják el".

Kimaradt?