Ausztrália nem engedi hazamenni az Irakban harcedzett harcosokat?

Az ausztrál miniszterelnök azzal fenyegette meg pénteken az iraki lázadók oldalán harcoló honfitársait, hogy megfosztják őket az ausztrál állampolgárságuktól - írja az MTI.

"Nem engedhetjük meg, hogy visszatérjenek az országunkban jól kiképzett gyilkosok, akik utálnak minket, az életvitelünket, és képesek bajt okozni nekünk" - mondta Tony Abbott egy sydneyi rádiónak nyilatkozva. 

Abbott nem zárta ki, hogy kormánya olyan törvénytervezetet terjeszt a parlament elé, amely megfosztja az Irakban harcolókat ausztrál állampolgárságuktól.

Julie Bishop ausztrál külügyminiszter a minap közölte, hogy mintegy százötven ausztrál harcolt vagy még harcol Szíriában és Irakban szélsőséges fegyveresek oldalán, a canberrai kormány pedig attól tart, hogy hazatérésük terrorveszélyt jelent majd az országra nézve. Azt mondta, hogy az ausztrál zsoldosok eleinte mérsékelt ellenzéki fegyveres csoportokat támogattak, majd a szélsőségesebb szervezetek felé tolódtak, köztük a brutalitásairól ismert az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű csoporthoz csapódtak.

"Aggódunk amiatt, hogy a velük (lázadókkal) tevékenykedő ausztrálok radikalizálódnak, kitanulják a terrorista mesterséget, és amikor hazatérnek Ausztráliába, természetesen biztonsági fenyegetést fognak jelenteni. Mindent megteszünk, hogy fény derítsünk a kilétükre" - mondta a külügyminiszter.

A sajtó szerint az ausztrál zsoldosok túlnyomó többsége közel-keleti származású. Egyesek azért tértek vissza a térségbe, hogy fegyvert fogjanak Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje ellen, majd átlépték a szíriai-iraki határt, és az Észak-Irakban harcoló szélsőségesekkel csatlakoztak, és nem kizárt, hogy részt vettek az iraki katonák tömeges kivégzésében - írta a Sydney Morning Herald című lap.

Kimaradt?