Megszólalt a román külügy a roma fiú párizsi lincselése kapcsán

A román külügyminisztérium azt kérte kedden a francia hatóságoktól, hogy a lehető legrövidebb időn belül tisztázzák a 16 éves roma fiú meglincselésének körülményeit - olvasható a kedden közzé tett bukaresti külügyminisztériumi közleményben.

 A dokumentum szerint Bukarest elvárja a francia hatóságoktól, hogy a "feltételezett román származású" fiú ellen elkövetett atrocitás felelőseit azonosítsák, és állítsák bíróság elé. A külügy minősíthetetlennek nevezte a kiskorú elleni erőszakcselekményt.

Bukarest ugyanakkor értékeli, hogy a francia hatóságok a legmagasabb szinten állást foglaltak az ügyben. Úgy véli, hogy az európai politikusok körében egyre gyakrabban felbukkanó rasszista és idegengyűlölő megnyilvánulások is bizonyos mértékben előidézik az ilyen szélsőségesen erőszakos cselekményeket, amelyeknek európai állampolgárok - köztük románok - esnek áldozatul.

Egy betörés miatt tucatnyi ember meglincselt pénteken egy roma fiút Párizs közelében, egy lakótelepen. Az első rendőrségi vizsgálatok szerint a fiút mintegy tucatnyi ember megverte, mert a lakótelep egyik lakásában néhány órával korábban elkövetett betöréssel őt gyanúsították.

Kapcsolódók

Kimaradt?