Csehország: megvan a mérgező szesz forrása

Megtalálta a mérgező alkohol forrásait a cseh rendőrség. Két személy ellen, akik az eddig 25 emberéletet követelő ügy legfőbb gyanúsítottjai, a rendőrség büntetőeljárást indított – közölte Martin Cervícek országos rendőrfőkapitány.

Ha a két gyanúsítottat a bíróság valóban bűnösnek találja, akár húsz év szabadságvesztésre, illetve életfogytiglani börtönre is ítélhetik őket.

Mindkét személy ellen, akiknek neveit nem hozták nyilvánosságra, súlyos veszélyeztetés miatt indítottak eljárást a hatóságok. "Tudjuk, hogyan került a mérgező metanol (metil-alkohol) a cseh piacra, és azt is, hogy honnan származik. Tudjuk, ki készítette a keveréket, s ki szállította a nyersanyagot. Becsléseink szerint a lakosság birtokában mintegy 15 ezer liter mérgező alkohol van" – mondta a rendőrfőkapitány.Alkoholmergezes-Csehorszagban2

Tudták, hogy veszélyes az emberek életére

Roman Kafka zlíni államügyész szerint a gyanúsítottak augusztus végén, szeptember elején több tonna mérgező keveréket állítottak elő, amelyet aztán piacra dobtak. "Tudták, hogy ez a keverék veszélyeztetheti az emberek egészségét és életét" – szögezte le az államügyész, hozzátéve: az ügyészség ismeretei szerint az érintettek tettének indítóoka a nyereségvágy volt. Elmondta: számos gyanúsított ellen folyik büntetőeljárás feladataik elhanyagolása miatt. "Ezeket a tetteket át akarjuk minősíteni tudatos károkozásra, s ebben az esetben az érintetteknek súlyosabb büntetéssel kell számolniuk."

Cervícek ismételten felhívta a cseh lakosság figyelmét, hogy semmiképpen se fogyasszon ismeretlen eredetű alkoholt. A rendőrség szerint a gyanúsítottak a mérgező metanolt (metil-alkoholt) legálisan szerezték be Csehországban. Az érintettek cége szélvédőmosó folyadékot állít elő. A metanol (metil-alkohol) az ablakmosó folyadék része. Ebben az esetben azonban a metanol a fogyasztóknak szánt alkoholba került.Alkoholmergezes-Csehorszagban

Egyikük vallomást tett

Az országos rendőrfőkapitány hangsúlyozta, hogy a nyomozás még nem fejeződött be, ezért további részleteket egyelőre nem hoznak nyilvánosságra. A nyomozást nagyban elősegítette, hogy az egyik őrizetbe vett személy a múlt pénteken részletes vallomást tett, s azóta is együttműködik a rendőrséggel.

Leos Heger egészségügyi miniszter szerint a metil-alkohol-mérgezési ügynek eddig 25 halálos áldozata van, s nagyjából harminc személy kezelnek kórházban. Tizenkét személy állapota továbbra is válságos, őket egyebek között egy Norvégiából beszerzett speciális gyógyszerrel próbálják megmenteni.

A cseh kormány szerdai ülésén foglalkozik újra a metil-alkohol-mérgezési üggyel, amely miatt Csehországban betiltották a 20 százaléknál nagyobb alkoholtartalmú italok árusítását és exportját.

Kimaradt?