Évente tizennyolc millió gyerek születésével számolnak Kínában

Kínában arra számítanak, hogy a családtervezési politika lazításának eredményeként évente kétmillió csecsemővel több születik majd - közölte az országos egészségügyi és családtervezési bizottság illetékese csütörtökön.

Emiatt a kórházak szülészeteinek több ágyról kell gondoskodniuk, a szülésznőknek pedig, akikre várhatóan több munka vár, nagyobb fizetést kell kapniuk - fogalmazott Csang Si-kun a bizottság tájékoztatóján. Elhangzott az is: a helyi kormányzatokat arra ösztönzik, hogy több olyan egészségügyi intézményt építsenek, amelyek kifejezetten a nők és a gyermekek ellátását célozzák. A világ legnépesebb - 1,3 milliárd lakosú - országában az elmúlt években átlagosan évi 16 millió körül volt a születések száma.

Az északnyugat-kínai Ninghszia-Huj autonóm területen a helyi törvényhozás éppen csütörtökön döntött az egykepolitika néven ismert szabályozás újabb enyhítéséről. Eszerint mostantól a hatmilliós régióban is engedélyezik a második gyermek vállalását azoknál a családoknál, amelyeknél legalább az egyik szülő egyke.

A döntés az autonóm területen, ahol jelentős a muszlim vallású, huj nemzetiségű lakosok aránya, elsősorban a városokban élő han kínaiakat érinti, mivel a nemzetiségiekre, illetve a vidéken élőkre már korábban is kedvezményes politikát alkalmaztak. Az új felmérések szerint az érintett han családoknak több mint a 47 százaléka szeretne második gyermeket.

Az elmúlt hónapokban már több tartomány és tartományi jogú város döntött a korábban sokat vitatott és bírált születésszabályozás megváltoztatásáról. A 22 tartományból és öt központi alárendeltségű városból Peking, Tiencsin, Sanghaj és Csungking, valamint hét tartomány törvényhozása már túl van az új rendelkezések bevezetésén. Az engedékenységet a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának tavaly novemberi politikai döntése tette lehetővé, illetve írta elő.

A több mint 30 éves egykepolitika keretében már kezdettől fogva lehetőséget biztosítottak a több mint egy gyerek szülésének lehetőségére a nemzetiségiek és azon vidékiek számára, akiknek az első gyermekük lány volt. Később azoknak a családoknak is megadták ezt a felmentést, ahol mindkét szülő egyke volt. A szabályok betartatása nehézségekbe ütközött: az emberek sok helyütt fittyet hánytak a központi akaratnak, s a több gyermekre vágyók, elsősorban vidéken, ahogy tudták, kijátszották a hatóságokat, más tartományba utaztak, titkolták a terhességüket, majd megfizették a büntetést.

A kínai demográfusok azt állítják, hogy a családtervezés 1979-es bevezetésétől 2011-ig 400 millióval több gyermek született volna, ha nem vezetik be a korlátozást, a világ népessége pedig 2011 októbere helyett már 2006-ban elérte volna a hétmilliárd főt.

A korlátozó politika mellett az ország vezetői úgy érveltek, hogy arra a népességszámnak a környezetre és az erőforrásokra gyakorolt hatása miatt, a korábbi "sok gyereket a családokba" kampányok ellensúlyozásaként volt szükség. A mind több lazítást egyebek mellett a politika torzulásai, a férfiak és nők egymáshoz viszonyított arányának felborulása és a népesség rendkívül gyors ütemű elöregedése indokolta.

Kimaradt?