Magyar katonák az orosz légtérben végeznek megfigyelő repüléseket

A Magyar Honvédség légi megfigyelő csoportja hétfőn Oroszország területe fölött kezdett megfigyelő repüléseket. Orosz szakértők ugyancsak ezen a héten hajtanak végre két megfigyelő repülést Magyarország és Románia légterében.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Magyar Honvédség szakemberei idén már harmadszor vesznek részt megfigyelő repülésen Oroszország felett a Nyitott égbolt szerződés keretében. Hétfőtől péntekig a magyarok mellett olasz és szlovén szakemberek készítenek fényképeket előre meghatározott területekről.

A tervek szerint a Magyar Honvédség 2014-ben még négy alkalommal szervez megfigyelő repülést, amelyeket Bosznia-Hercegovina, Grúzia és Ukrajna területe fölött végeznek. Ebben az évben Oroszország és Ukrajna jelezte, hogy Magyarország területe felett megfigyelő repülést kíván végezni - írta a tárca.

A kölcsönös bizalom, biztonság és stabilitás érdekében Magyarország 1992-ben írta alá az Open Sky - Nyitott égbolt szerződést, amely lefektette a katonai légi megfigyelés szabályait. Jelenleg 34 ország követi a megállapodásban foglaltakat, többi között az Egyesült Államok, Kanada vagy Oroszország - olvasható a HM közleményében.

Az ITAR-TASZSZ és a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség vasárnapi jelentése szerint Szergej Rizskov, a nukleáris veszélyhelyzetek mérséklésével foglalkozó orosz központ vezetője közölte, hogy orosz szakértők két egymást követő megfigyelő repülést hajtanak végre Románia és Magyarország területe felett a Nyitott égbolt szerződés keretében. A fegyvertelen ellenőrző repüléseket május 25. és 31. között végzik, az orosz repülőgép a bukaresti, illetve a kecskeméti repülőtérről száll fel - tette hozzá Szergej Rizskov.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?