Juncker és Schulz egyaránt igényt tart a főbiztosi posztra

Jean-Claude Juncker és Martin Schulz, az Európai Néppárt (EPP), illetve a Szocialisták Európai Pártja csúcsjelöltje egyaránt igényét jelentette be az Európai Bizottság elnöki tisztségére. Vasárnap este mindkét politikus a Twitter közösségi portálon üzent először híveinek. 

Juncker, a volt luxemburgi miniszterelnök, akit a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú néppártiak választottak meg listavezetőjüknek, azt írta, hogy pártcsaládja győzelemre áll az európai parlamenti választáson, és így igényt tart az uniós végrehajtó testület vezetésére. A német Schulz, az EP eddigi elnöke, az európai szocialisták listavezetője viszont azt írta Twitter-üzenetében: „bízom abban, hogy jobbak az esélyeim az Európai Bizottság elnöki tisztségének elnyerésére, mint Jean-Claude Junckernek”. 

A hatályban lévő uniós szabályok – a Lisszaboni Szerződés – szerint a bizottsági elnököt a tagországok állam-, illetve kormányfői jelölik minősített többséggel, az EP-választások eredményének figyelembe vételével, és az Európai Parlamentnek kell megszavaznia a jelöltet egyszerű többséggel. 

Kapcsolódók

Kimaradt?