Donyeck főterén törik darabokra az ukrán szavazóurnákat

A kelet-ukrajnai Donyeck városában a szakadár fegyveresek sorra járják a vasárnapi államfőválasztásra kijelölt szavazóhelyiségeket, és ellenőrzik, zárva vannak-e az épületek.

Az egymilliós városban csupán egy szavazókört nyitottak meg, ám pár perccel később megjelentek a géppisztolyos szakadárok és erőszakkal leállították a voksolást. Később az április óta megszállva tartott megyei önkormányzati központ előtti téren maszkos fegyveresek jelentek meg, akik a tévékamerák előtt darabokra törték a korábbi napokban elkobzott szavazóurnákat.

Közben ismeretlen fegyveresek behatoltak egy helyi tévállomás szerkesztőségébe, egy másik csoport pedig elfoglalta az ukrán hadsereg városi irodáját. A főtéren nagygyűlést tartottak a Donyeck megye elszakadását követelő tüntetők, majd tömegesen elindultak a megyei kormányzó, Rinat Ahmetov irodása felé, hogy szétverjék  a helyiségeket. "Ahmetov a nép ellensége! Éljen Oroszország!" - kiabálták a tüntetők. A leggazdagabb ukrajnai üzletemberként számon tartott Ahmetov elleni düh háterében az áll, hogy felszólította a tulajdonában lévő gyárak dolgozóit, csatlakozzanak a rendőrséghez és segítsék a hatóságokat a szakadárok által megszállt középületek visszafoglalásában. Egy Donyeckhez közeli városban, Artyemivkában a Kijev-ellenes aktivisták megrohamozták a szavazóhelyiségeknek otthont adó városi önkormányzati épületet, s felgyújtották azt.

Az Azovi-tenger partján lévő Mariuploban viszont a vártnál jobb a helyzet: kijevi források szerint az ottani 216 szavazókörből 206-ban megkezdődhetett a voksolás. Ez részben annak tudható be, hogy Ahmetov helyi alkalmazottai a rendőrökkel együtt járőröznek az utcákon, és igyekeznek megfékezni a szakadár csoportokat.

Az első jelentések szerint az ország középső és nyugati felében rakordarányú a részvétel. Kijevben is tart a voksolás, több körzet előtt hosszabb sorok alakultak ki.

Kimaradt?