Janukovics: az ukrán hadsereg vonuljon ki a keleti országrészből

Viktor Janukovics, a februárban Kijevben megbuktatott ukrán államfő felszólította a kijevi vezetést, hogy azonnal vonja ki csapatait a délkelet-ukrajnai régiókból, és ne hagyja figyelmen kívül a Donyeck és Luhanszk megyei népszavazást - olvasható a politikusnak az orosz sajtóban hétfőn közzétett nyilatkozatában.

"Amit önök az országgal művelnek, azt az állampolgárok mindennap látják, önök átlépték a határt, ahonnan nincs visszatérés" - írta Janukovics. Hozzátette, hogy elismeri, követett el stratégiai hibákat, de meggyőződése, hogy "semmilyen hatalom, semmilyen karrier, vagy pénzügyi siker nem ér emberi életeket". A politikus közölte, hogy a "véres kezű junta több mint 300 békés állampolgárt ölt meg", bár nem jelölte meg, hogy milyen forrásból származik ez az adat.

A február végén Oroszországba menekült ukrán politikus szerint az egész világ láthatta, mekkora számban megjelentek az emberek a Donyeck és Luhanszk megyék státusáról rendezett népszavazáson. Janukovics szerint a Donyec medencében élők abszolút többsége szavazott arra, hogy meghatározza a térség jövőjét és a voksolás eredményét nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A referendumokat Kijev és a Nyugat is törvénytelennek tartja.

Janukovics hozzátette, hogy azt el kell ismernie az ukrán vezetésnek és Európának is, hogy Délkelet-Ukrajnában "nincsenek semmilyen terroristák", és Kijev saját népe ellen folytat háborút. "Ha valaki négy hónappal ezelőtt nekem azt mondja, hogy  Ukrajna elveszíti a Krímet, hogy a mi fekete-tengeri gyöngyszemünkben, Odesszában állati módon ölnek meg és gyújtanak fel embereket (...) a Donyec-medencében pedig az ukrán hadsereg támadást indít saját népe ellen (...) akkor ezt nem hittem volna el"- fejtette ki a megbuktatott ukrán államfő. Hozzátette, hogy ne ért egyet azokkal, akik úgy gondolják, hogy "a fasizmus Ukrajnában felfújt téma". Janukovics úgy érzékeli, hogy "a jelenlegi Ukrajna a Hitler hatalomra jutása előtti Németországra hasonlít" és Ukrajnában teljes városokat tartanak blokád alatt csak azért, mert az emberek kiállnak véleményük mellett, amely különbözik a hatalmon lévő rendszerétől".

"Az ukrán nép türelmének vége van" - figyelmeztetett Janukovics és azt állította nyilatkozatában, hogy a Kijev központjában februárban mesterlövészek fegyverétől elesettek vére is az új ukrán hatalom kezén szárad. Bírálta az ukrán vezetést, amely mindezidáig nem derítette ki az igazságot a gyilkosságokról.

Kimaradt?