Katolikus angol gimnázium diákja késelte meg tanárát

30 diák nézte végig, ahogy az egyik társuk óra közben odamegy a tanárnőjükhöz, majd többször is megszúrja őt egy késsel a leedsi Corpus Christi katolikus gimnáziumban - írja az Index. Egy másik teremben levő diáklány a falakon át is hallotta a 61 éves tanárnő sikolyait.

A késelést végignéző diákok riasztották végül az iskolát, a kiérkező rendőrök pedig megtalálták a kést és elvitték a gyanúsítottat, egy 15 éves fiút. A tanfelügyelő elmondása szerint azóta a gyerekek teljes sokkban vannak, és szakembereket kérnek fel, hogy segítsenek nekik feldolgozni azt, amit láttak.

A Skynews riportere szerint ezek a jelenetek eddig az amerikai iskolákra voltak jellemzőek, nem pedig egy biztonságosnak mondott, vallásos angol gimnáziumra. A negyven éve tanárként dolgozó áldozat szeptemberben ment volna nyugdíjba. Amikor a mentők kiértek, a tanárnő még életben volt, de már nem tudták megmenteni őt.

Kimaradt?