Nincsenek is orosz katonák Kelet-Ukrajnában – Oroszország tagad

A genfi négyoldalú találkozón Oroszország nem ismerte el, hogy orosz katonák lennének Kelet-Ukrajnában – közölte pénteken Kijevben Andrij Descsicja ügyvivő külügyminiszter egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok, Oroszország, Ukrajna és az Európai Unió diplomáciai vezetőinek részvételével tanácskozást tartottak.

Descsicja szavai szerint az ukrán tárgyalóküldöttségnél ott voltak a bizonyítékok a kelet-ukrajnai orosz katonai jelenlétről, de nem volt értelme ezeket megmutatniuk Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek, mert az orosz fél ezt eleve a tárgyalás legelejétől tagadta.

Az ukrán külügyi tárca vezetője emlékeztetett arra, hogy Vlagyimir Putyin elnök még március 4-én határozottan tagadta, hogy a Krímben orosz katonák lennének, csütörtökön viszont nyilvánosan beismerte ezt, hozzátéve, hogy Oroszország fegyveres erői a terület hovatartozásáról március 16-án tartott népszavazás lebonyolításában segédkeztek.

„Az orosz elnöknek ez a beismerése végérvényesen eltemette azt a mítoszt, miszerint a népszavazás a krímiek legitim akaratkinyilvánítása volt. Ezután a következő lépésnek annak kell lennie, hogy Oroszország elismeri, a referendumot egy külföldi, ráadásul olyan állam katonáinak gépfegyverei árnyékában tartották meg, amely érdekelt a szavazás eredményében. Ezt pedig annektálásnak nevezik a nemzetközi jogban" - fejtette ki a külügyminiszter.

Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő eközben a parlament pénteki plenáris ülésén megismételte, hogy a kormány továbbra is kész amnesztiában részesíteni a kelet-ukrajnai szeparatistákat, ha leteszik a fegyvert és elhagyják az általuk elfoglalt középületeket. Szavai szerint erről kész javaslatot a parlament elé terjeszteni, ha azt a törvényhozás valamennyi frakciója támogatja. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az amnesztia nem terjedhet ki azokra, akik súlyos bűncselekményeket hajtottak végre a kelet-ukrajnai megmozdulások közepette.

A kormányfő emellett kijelentette, hogy a genfi megbeszélésen a négy résztvevőből három a Krímet továbbra is Ukrajna részének tekinti. Szavai szerint leszögezték, hogy semmilyen körülmények között nem fogadják el a Krím Oroszország általi bekebelezését. „A követelésünk nem változott: a Krím Ukrajna része kell, hogy maradjon" - szögezte le Jacenyuk.

Kimaradt?