Ferenc pápa virágvasárnapi szentmisét mutat be

Jézus jeruzsálemi bevonulása elevenedett meg vasárnap a római Szent Péter téren, ahol Ferenc pápa pontifikálja a virágvasárnapi szentmisét.

A húsvéti szent hetet megnyitó virágvasárnapi szertartás a Szent Péter tér közepén álló obeliszknél kezdődött. Ezt szokás szerint a déli Puglia tartományból érkezett évszázados olajfák vették körbe.

Ferenc pápa az obeliszktől a Szent Péter-bazilika lépcsőjén lévő szabadtéri oltárig haladt azzal a száz bíborossal és püspökkel, akikkel együtt mutatja be a misét. A papok és a Szent Péter teret zsúfolásig megtöltő hívők kezükben hosszú pálma- és olajfaágakat tartottak, ahogyan egykor ezekkel köszöntötték a jeruzsálemiek a bevonuló Jézust is.

Az egyházfő három egymásba font pálmalevelet tartott a Szentháromság jelképeként. A több ezer pálmalevél az északnyugat-olaszországi Liguriából, Sanremo városából érkezett. A Szent Péter teret díszítő, a Vatikán színeit idéző 35 ezer sárga és fehér virágot Hollandiából hozták, mint ahogy 1985 óta minden virágvasárnap.

Ferenc pápa az oltárhoz érve egy fából faragott pásztorbotot vett a kezébe. Ezt a sanremói börtön rabjai készítettek számára az idei húsvétra.

A virágvasárnapi szentmisén a tavalyi Ifjúsági Világtalálkozót vendégül látó brazil fiatalok átadják a nemzetközi eseményt jelképező keresztet a találkozót 2016-ban megrendező krakkói fiataloknak. Ezért az Evangélium első két olvasmánya portugálul és lengyelül hangzott el a Szent Péter téren.

Kimaradt?