Mesterházy Attila biztos a baloldal győzelmében

Mesterházy Attila, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje nagy magabiztossággal bizonygatta a szombati Népszabadságban megjelent interjújában, hogy megnyerik a választást.

Az MSZP elnöke nem hisz a közvélemény-kutatóknak, és a fő kérdés szerinte nem az, hogy ők el tudják-e majd fogadni a választás eredményét, hanem az, hogy „a Fidesz kész lesz-e tisztességgel elfogadni a vereségét” – idézte az interjút az Index.

Mesterházy mindenkit megnyugtatott: arra is felkészültek, ha a Fidesz utcai zavargásokat szítana, hogy így kérdőjelezze meg a választások eredményét. „Miniszterelnökként már meglehetősen sok eszközöm lesz a helyzet kezelésére, és hangsúlyozom, elsősorban nem rendvédelmi eszközökről beszélek” – tette hozzá.

A kormányváltóknak egyébként „kész törvénytervezetei” is vannak, amelyeket csak elő kell venniük a fiókból, hogy a három legfontosabb válságterületet kezelni tudják: ezek a demokrácia, a gazdaság és a szociális szféra helyzete.

Mesterházy a kampányidőszakkal kapcsolatban elmondta: felháborító, hogy a közmédia nem pártatlan és egy-egy sajtótájékoztatóról csak azért nem tudósítanak, mert az kellemetlen lenne néhány kormánypárti politikusnak. Mesterházy nem mondta ki, de valószínűleg a Rogán Antal vagyonnyilatkozatának gyakori módosítására utalt. Az MTI az ezzel kapcsolatos hírekről nem számolt be.

Kormányra kerülve Mesterházy változtatna a hatalom működési módján is, mint mondta ő a „párbeszédben és a konszenzuskeresésben hisz”, ezért új alkotmányt is írnának. Mesterházy újratárgyalná a paksi szerződést is, és azt sem zárta ki, hogy a német mintát követve lemondanak az atomenergiáról.

Kimaradt?