banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_nwQSwVIi_GOOGLE_728x90.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

„Visszataszító némber" – így írnak a dél-koreai elnökről Észak-Koreában

Pak Gun Hje dél-koreai elnök személyét sértő durva kijelentések jelentek meg pénteken az észak-koreai médiában, az állami hírügynökségben "visszataszító némbernek" nevezték, akinek nem sikerült férjhez mennie vagy gyereket szülnie.

A mostani megjegyzések még a korábbi bírálatoknál is jóval súlyosabbak, szakértők szerint az incidens minden bizonnyal még feszültebbé teszi a két Korea közötti viszonyt.

A KCNA hivatalos hírügynökség állítólag egy magánember véleményét közölte, akit Pak Gun Hje azzal az előző heti kijelentésével haragított magára, miszerint Szöul készen állna segíteni az elszegényedett Észak-Koreában élő nőkön és gyerekeken. Az ajánlatot a nyilatkozó észak-koreai lakos egy "emberi söpredék által tett bűzlő sértésnek" nevezte.

A phenjani média részletesen idézte Kim Un Kjong szavait, aki szerint az elnök asszonynak "nincs joga az észak-koreai gyerekekről beszélni, hiszen nem más, mint egy visszataszító némber, akinek soha nem volt esélye megházasodni vagy gyereket szülni, s ezért gúnyos megjegyzéseket tesz az anyaság szentségére".

A phenjani rezsim szorosan ellenőrzi az észak-koreai médiában megjelenő tartalmakat, a híradások legnagyobb része az ország korábbi és jelenlegi vezetőit dicsőíti. A bejátszásokban gyakran idéznek állítólagos magánembereket, illetve homályos hátterű, ismeretlen külföldi csoportokat, hogy rajtuk keresztül szidalmazzák Dél-Koreát és az Egyesült Államokat.

A Pak Gun Hje elleni támadások az utóbbi hetekben megsokszorozódtak az északi médiában, miután az elnök asszony március végén Barack Obama amerikai elnökkel és Abe Sindzó japán kormányfővel közösen arra szólította fel Phenjant, hogy vessen véget atomprogramjának.

A fokozott feszültséget jelzi, hogy Észak-Korea hétfőn lőgyakorlatot tartott az ország nyugati partvidékén, Dél-Korea pedig tüzérséggel válaszolt azokra a lövésekre, amelyek a két ország határát megsértve, a Sárga-tenger vízébe csapódtak. Szintén Dél-Korea pénteken jelentette be, hogy március 23-án sikeresen tesztelte új, megnövelt hatótávolságú ballisztikus rakétáját, s hogy annak továbbfejlesztett változata képes lesz elérni Észak-Korea minden részét.

banner_y97vR58b_970x250.png

Kapcsolódók

Kimaradt?