Amerikai hadihajó indul a Fekete-tengerre

Az Egyesült Államok valószínűleg egy hadihajót küld a Fekete-tengerre, és kisebb katonai egységet vezényel Európába. Ez illeszkedik NATO-nak abba a tervébe, hogy támogatást nyújtanának a Krím orosz bekebelezése miatt aggódó kelet-európai szövetségeseknek – mondta egy névtelenül nyilatkozó amerikai védelmi illetékes.

A tisztségviselő szerint az amerikai katonai parancsnokok azt fontolgatják, hogyan lehetne megerősíteni az Egyesült Államok katonai jelenlétét a térségben. Washington arra buzdítja a szövetségeseket, hogy harci repülőgépeket küldjenek a Balti-tengeri légi járőrszolgálatra, és fokozzák a Lengyelországnak nyújtott katonai támogatást (amit az illetékes szerint az Egyesült Államok már megtett).

Az atlanti szövetség tagállamainak külügyminiszterei keddi brüsszeli tanácskozásukon úgy döntöttek, hogy a NATO felfüggeszt minden gyakorlati, polgári és katonai együttműködést Oroszországgal. Az értekezleten Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter bejelentette, hogy országa a NATO-csapatok állandó jelenlétére tart igényt a területén a krími válság miatt.

Azt is mondta: hazája nagyobb biztonságban érezné magát, ha az atlanti szövetség más tagállamainak a katonái is állandóan ott tartózkodnának.

Kimaradt?