Fidesz: a baloldali összefogás a külhoni magyarok ellen hergel

 A Fidesz szerint a baloldalon tényleg semmi se változott. Úgy vélik a "Gyurcsány-koalíció" egyfolytában kétségbeesetten hazudozik és újra a külhoni magyarok ellen hergel - reagált a magyar kormánypárt a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnökének hétfői közleményére.

Molnár Csaba korábban azt írta: a DK azt követeli Navracsics Tibor közigazgatási minisztertől, hogy naponta adjon tájékoztatást az egyes választókerületekben új lakcímet létesítők számáról, szerintük ugyanis a Fidesz a választás napjára szavazókat akar "importálni". Hozzátette, hogy az okmányirodák meghosszabbított nyitva tartással és vasárnap is fogadnak ügyfeleket, hogy a magyarországi lakcímmel nem rendelkező határon túli magyar állampolgárok akár a választás napján is létesíthessenek hazai lakcímet.

A Fidesz válaszként hangsúlyozza, hogy a szavazóköri névjegyzék április 4-én, pénteken 16 órakor zárul, ezt követően már egyik szavazóköri névjegyzékbe sem lehet bejelentkezni vagy átjelentkezni. Hangsúlyozzák, hogy az okmányirodák április 6-i nyitvatartása nem ad lehetőséget arra, hogy valaki a választás napján jogosulttá váljon a helyi egyéni választókerületi képviselő-jelöltre szavazni. A választási névjegyzék ugyanis csupán a választást megelőző második napig módosítható akkor, ha a kérelmező legkésőbb a választást megelőző hetedik napig magyarországi lakcímet létesített - teszik hozzá. "Csalni és hamisítani egyedül a Gyurcsány-koalíció képes, lásd a bajai, kislétai és berettyójfalui videó, Simon Gábor meghamisított vagyonnyilatkozata és nemzetbiztonsági vizsgálata" - írják zárásként.

Kimaradt?