Ezért nem lesz érvényes sok erdélyi magyar levélszavazata

Várhatóan sok lesz az érvénytelen levélszavazat – mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján. Pálffy Ilona közölte: az NVI-hez eddig érkezett visszajelzések szerint a választók „nem elég gondosan töltik ki azonosító nyilatkozatukat, illetve nem ügyelnek arra, hogy a szavazatot tartalmazó borítékba ne tegyék bele az azonosító nyilatkozatukat″ – írja az MTI.

Hétfőn kezdődött meg a beérkezett levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése. A postán küldött több mint tizenegyezer szavazat mellett már a csíkszeredai, a szabadkai és a kolozsvári külképviselet is eljuttatott az NVI-be körülbelül tízezer levélszavazatot, ezek feldolgozása hétfőn kezdődött meg.

A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az áprilisi országgyűlési választáson. A magyar kormány egyébként minden erővel azon volt, hogy minél több honosított magyar állampolgár szavazhasson a választáson: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) levélben kérte az állampolgársági esküket szervező összes anyakönyvvezetőt, hogy gyorsítsák fel az eskük letételét, mely után a honosított állampolgárokat Orbán Viktor arcképes levelével biztatják szavazásra.

Hétfő reggel óta huszonöt gépen, két műszakban összesen százan ellenőrzik a levélszavazatokat: az egyik munkatárs diktálja az azonosító nyilatkozaton szereplő adatokat, a másik pedig egybeveti a nyilvántartásban lévőkkel. Az NVI munkatársai azt ellenőrzik, hogy le van-e ragasztva a válaszboríték, a boríték tartalmaz-e azonosító nyilatkozatot és szavazatot rejtő kisebb borítékot, utóbbi le van-e ragasztva, az azonosító nyilatkozatban rögzített adatok pedig megfelelnek-e azoknak, amelyeket a választópolgár a regisztrációkor megadott. Az NVI azt is ellenőrzi, hogy az azonosító nyilatkozatot kitöltő szerepel-e a névjegyzékben, és hogy korábban visszajuttatott-e már szavazási iratot.

Pár típushiba:

  • a visszaérkező boríték nincs leragasztva
  • a kis boríték nincs leragasztva
  • több szavazólap és több nyilatkozat van a válaszborítékban
  • nincs azonosító nyilatkozat vagy nem írták alá
  • hiányos az azonosító nyilatkozat

Az MTI szerint az NVI elnöke azért is érthetetlennek nevezte a sok érvénytelen válaszlevelet, mert az NVI képes tájékoztatót is küldött a levélben szavazás menetéről. Pálffy Ilona megjegyezte: az azonosító nyilatkozat ellenőrzése során az NVI érvényesnek fogadja el az adatokat, ha azok ékezethibát tartalmaznak vagy a választó nem tünteti fel a második utónevét. Az azonban érvénytelenségi ok, ha a választó nem tüntetik fel a születési helyét vagy anyja nevét.

A határok fölötti nemzetegyesítés folytatására szavazott Toró T. Tibor. A határokon átívelő, határmódosítás nélküli nemzetegyesítés politikájának a folytatására szavazott hétfőn Magyarország kolozsvári főkonzulátusán Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, aki levélszavazata leadása után rögtönzött sajtótájékoztatót tartott. Toró T. Tibor azt ajánlotta az eredélyi magyar szavazóknak, hogy mindenképpen Magyarország külképviseleteire juttassák el a szavazataikat. Azok a levélszavazatok ugyanis, amelyeket ezután kívánnak postázni, nem biztos, hogy időben eljutnak a Nemzeti Választási Irodához. Az EMNP elnöke elmondta, tudatában van annak, hogy nem az erdélyi magyarok szavazatai fogják meghatározni az Országgyűlés összetételét, de ennek ellenére fontosnak tartotta, hogy mindenki éljen a szavazás jogával, aki felvételt nyert a választói névjegyzékbe. "Így tudjuk bizonyítani, hogy közjogilag is egy a nemzet, és összenőtt, ami összetartozott" - jelentette ki Toró. Hozzátette, az EMNP szimpatizánsai a szavazatukkal igazolhatják, hogy jó úton jár a magyar kormány. "A garanciát Orbán Viktorban és a Fideszben látjuk, hogy tovább haladjanak azon az úton, amelyiken elindultak" - jelentette ki az EMNP elnöke.

Volt, aki azért kért új levélcsomagot, mert „a kutya megette a szavazólapot”, de ilyen esetekben nem tudnak újat küldeni. Az NVI arra számít, hogy 80-120 ezer levélszavazat érkezik az irodához a szavazás estéjéig.

Ha a válaszborítékban lévő azonosító nyilatkozat formailag megfelel a törvényi előírásoknak, külön dobozban gyűjtik a névtelen, szavazólapot tartalmazó borítékot, és ezeket a szavazás napján este 7 óra után bontják fel, majd szkennelik be a szavazatokat.

Kimaradt?