Botrányosan lerészegedett Obama három testőre

Italozás miatt hazaküldték Hágából a Barack Obama amerikai elnöki biztonságáért felelős Secret Service három ügynökét - erősítette meg kedden a titkosszolgálat szóvivője.

Brian Leary részletekbe nem bocsátkozott, de a The Washington Post című amerikai napilap úgy értesült, hogy az erre okot adó incidens hétfőn történt egy hágai szállodában, Barack Obama megérkezésének előestéjén.

A Secret Service három tagja késő este tért vissza a szállodába, ittas állapotban. Egyikük teljesen lerészegedett, a folyosón találtak rá másnap reggel a szálloda alkalmazottai, s értesítették az amerikai nagykövetséget. A Secret Service három tagját hazaküldték, fegyelmi eljárás indult ellenük.

Már volt egy botrány

A testületnek volt már egy súlyos botránya két évvel ezelőtt a kolumbiai Cartagenában: Obama látogatása előtt az elnök biztonságáról gondoskodó titkosszolgálat felfüggesztette állásából tizenegy, az elnök útját előkészítő ügynökét. Emellett az őket segítő öt katona ellen is vizsgálat indult. A botrány amiatt robbant ki, hogy sajtóhírek szerint az ügynökök prostituáltakat vittek fel a szállodai szobájukba és ittasak voltak.

Az ügy beárnyékolta Obama cartagenai látogatását. A botrányt követően tavaly márciusban új igazgatót neveztek ki a testület élére Julia Pierson személyében. Az amerikai belbiztonsági minisztérium főfelügyelője múlt decemberi jelentésében szigorúbb igazgatási és fegyelmi szabályok bevezetését sürgette, s azt javasolta, hogy a szolgálat nagyobb figyelmet fordítson dolgozóinak alkoholfogyasztására és személyes magatartására. 

Kimaradt?