Őrizetbe vették az ukrán állami gázvállalat vezetőjét

Az ukrán hatóságok őrizetbe vették Jevhen Balukilt, a Natfohaz ukrán állami gázvállalat igazgatóságának elnökét - közölte pénteken Arszen Avakov belügyminiszter Facebook-oldalán.

A tárca vezetőjének bejegyzése szerint a gáziparban történt korrupciós ügyekkel kapcsolatban vették őrizetbe a tisztségviselőt. Avakov hangsúlyozta: a belügyi hatóságok által vizsgált mindössze három ügyben is összesen mintegy négy milliárd dollár kárt okoztak "bűnszövetkezetek" az államnak, de ez még messze nem az összes gyanús művelet, amelyről a nyomozók tudomást szereztek.

Közben volt miniszterek ellen is vizsgálatokat indítottak. Avakov pénteken beszámolt arról, hogy Mikola Priszjazsnyuk volt agrárpolitikai miniszternél házkutatást tartott a rendőrség. Lefoglaltak nála 286 ezer dollárt, 659 ezer hrivnyát (csaknem 66 ezer dollárt), továbbá több nagy értékű márkás karórát. A volt miniszter ellen költségvetési pénzek elsikkasztása miatt indítottak eljárást.

A főügyészség és a rendőrség tagjai átkutatták Eduard Sztavickij volt energetikai miniszter lakását és irodáit is - hozták nyilvánosságra a hromadske.tv tudósítói, akik jelen voltak a házkutatáskor.

Kimaradt?