Keménykedett az oroszokkal Orbán a dublini EPP-kongresszuson

Ukrajna európai integrációját és a válság tárgyalásos megoldását sürgette Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken az Európai Néppárt dublini kongresszusán tartott beszédében. Európának ki kell állnia a demokratikus értékek mellett az ukrán választások után is - hangsúlyozta a kormányfő. A hetek óta tartó ukrán válsággal kapcsolatban úgy fogalmazott: "a zűrzavar helyett demokráciát, az erőszak helyett tárgyalásokat, a káosz és anarchia helyett pedig rendet és békét akarunk".

Orbán Viktor azt mondta, mindannyian egy demokratikus Ukrajnában vagyunk érdekeltek, ahol tisztelik a kisebbségek jogait. Magyarország ezért is ítéli el erőteljesen azt a - szerinte komoly kudarcnak számító - közelmúltbeli ukrán parlamenti döntést, amellyel eltörölték a nyelvtörvényt. A miniszterelnök arra sürgette a néppártot, alakítson ki egy világos álláspontot az ukrajnai helyzettel kapcsolatban: nem elég megelégedni azzal, hogy az előző ukrán vezetés távozott, ugyanilyen fontos tisztázni az elvárásokat a választások után felálló új kijevi kormánnyal szemben. Azt is szorgalmazta, hogy Európa tegyen válaszintézkedéseket Oroszország lépései miatt, mert a nemzetközi törvények megszegése nem maradhat válasz nélkül. Európa azonban nem adhat katonai választ, megvalósíthat ugyanakkor egy hatékony integrációs politikát - erősítette meg álláspontját a kormányfő. Ebben a helyzetben a szavak és az ígéretek nem elegendőek - fogalmazott -, "most kell igazán elkezdenünk Ukrajna európai integrációs folyamatát".

Orbán Viktor megismételte csütörtöki brüsszeli állásfoglalását - amelyet az Ukrajna ügyében tartott rendkívüli uniós állam- és kormányfői csúcstalálkozón ismertetett -, hogy meg kellene teremteni a vízummentes beutazás lehetőségét Ukrajna polgárainak az Európai Unióba.

Noha a néppárt dublini csúcstalálkozójának fő témája a jobbközép pártcsalád európai parlamenti (EP) választási programjának megvitatása és az Európai Bizottság elnöki posztjára pályázó "csúcsjelöltjének" megválasztása volt, az ukrán válság szinte minden felszólalásban szóba került. A kétnapos kongresszus első napján, csütörtök este Julija Timosenko volt ukrán kormányfő és Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) párt vezetője is beszédet mondott, beszámolva az országukban az elmúlt hetekben történtekről. Mindkettejüket felállva tapsolta meg az írországi tanácskozás több száz résztvevője.

Kimaradt?