Új honosítási hullámot indított a választási regisztráció

Eddig mintegy félmillió külhoni magyar vette fel a magyar állampolgárságot, csaknem 180 ezren pedig már regisztráltak is.

"180 ezer beadott igény van, 30 ezer még nincs feldolgozva"- mondta B. Nagy László Csongrád megyei kormánymegbízott, aki szerint a regisztráció egy újabb honosítási hullámot is elindított.

A határon túli területekről eddig Erdélyben regisztráltak a legtöbben. A Partiumi Autonómia Tanács elnöke Szegeden azt mondta: arra számít, hogy a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok legalább fele szavazni fog. "A március eleji adatok alapján eddig 135-140 ezren regisztráltak a 350 ezerből" - közölte Csomortányi István.

A Délvidéken eddig mintegy 25 ezer ember iratkozott fel a választásra, és csaknem 80 ezren tették le az állampolgársági esküt. "Ez is egyfajta ünnep lesz a délvidéki magyarság esetében, hiszen akárhogy is nézzük, az elmúlt száz év pont arról szólt, hogy hogyan zártak ki bennünket vagy próbálták elzárni a délvidéki magyarságot is a magyar nemzettől" - magyarázta Zsoldos Ferenc, a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács alelnöke.
 

Kapcsolódók

Kimaradt?