Az Európai Uniót is megijesztette a krími válság

Rendkívüli tanácskozást tartanak hétfőn Brüsszelben az EU-országok külügyminiszterei az ukrajnai helyzet miatt – közölték szombaton diplomaták az unió székhelyén.

Előzőleg a orosz parlament felsőháza jóváhagyta Vlagyimir Putyin elnök kérelmét, hogy az orosz állampolgárok védelmében Oroszország fegyveres erőt alkalmazhasson Ukrajnában. Az uniós válságtanácskozás a tervek szerint hétfőn 13 órakor kezdődik – írja az MTI.

Előzőleg – még azelőtt, hogy Putyin előterjesztette volna a fegyveres erő alkalmazására vonatkozó kérelmét – Brüsszelben közzétették José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének Berlinben elhangzott beszédét, amelyben az uniós intézmény vezetője megdöbbenésének adott hangot az ukrán szuverenitás – akkor még csak állítólagos – megsértéséről szóló hírek miatt.

"Ezek olyan események, amelyeket elképzelhetetlennek véltünk a XXI. században az európai kontinensen. A krími kihívást Ukrajna egységének és szuverenitásának tiszteletben tartása mellett kell megválaszolni' – mondta Barroso, és reményének adott hangot, hogy a nemzetközi közösség fellép ezen elvek védelmében, és garantálni tudja a regionális, illetve nemzetközi békét.

Barroso szerint Európában az elmúlt hatvan évben megtanulták, hogy a sokféleségre nem az elkülönülés és az elkülönítés a válasz.

(Háttéranyagunk a krími válságról itt olvasható.)

Kapcsolódók

Kimaradt?